A kutya szerepe az ember életében

Az embernek általában egy másik embertársa a legjobb barátja. Én mégis, a számtalan ember és a számtalan állatfaj közül a kutyát választottam legjobb és igaz barátomnak.

Sokan vélekednek úgy, hogy a kutya már a születésétől kezdve az ember társának lett megteremtve. De a kérdés az: hogyan lett a vad és ragadozó farkasból egy ilyen lágyszívű, barátságos kutya?

A kutyákat az emberek szelídítették meg. Egy elmélet szerint, régen, amikor a farkasok éheztek, az emberi települések közelébe merészkedtek és ott kerestek élelmet maguknak. Ebből kifolyólag az emberek hozzászoktak a farkasokhoz, a farkasok pedig az emberekhez. Az emberek meglátták a lehetőséget a farkasokban, így hát előnyeik miatt tenyészteni kezdték őket.

Hozzászoktunk. De mégis, hogyan kötöttünk a kutyákkal sírig tartó barátságot? Ki gondolta volna, hogy egy vad szív egy ilyen szelíd szívvé alakul át? A tudósok a kutatásuk alapján arra jutottak, hogy némely kutya szorosabb kapcsolatot alakított ki az emberrel.

Amikor egy ember közvetlenül a kutyája szemébe néz, mindkettőjük agyában ugyanaz a hormon szabadul fel. Ez pedig az oxytocin. Mi, emberek, nemhiába érezzük ezt a bizonyos boldogságérzetet, hisz a kutyák szemkontaktus alapján erősítik meg a köztük és az emberek között lévő köteléket.

Én, mint kutyatartó, képes vagyok úgy óvni és szeretni a saját kutyámat, mintha ő a gyermekem lenne és ez a kutyám szemszögéből is egy kölcsönös érzelem. Amikor szemtől szembe, egyenesen a kutyám szemeibe nézek, látom a lelkét.

Szemeiből árad az ártatlanság és a szeretet. Érzem azt a szívből jövő, végtelen szeretetet, amit csak ő tud adni. Ekkor leírhatatlan boldogság járja át a szívem. A szeretet és a boldogság hormonja uralkodik el rajtam.

Régen a kutyákat elsősorban vadászatra, állatok hajtására alkalmazták. Viszont én egy kutyát nem tudnék ilyen célra felhasználni. Hogy miért? Mert én a kutyámat ugyanúgy családtagomnak tartom, mint egy emberi lényt. Nekem ő nem csak egy állatot jelent, nem egy tárgyat vagy valami használható dolgot. Ő nem csak egy kutyát testesít meg. Ő egy igaz, hűséges barát, társ, gyerek. A kutyám az a szeretett családtagom, aki nem embernek született.

Magamat látván, hogy néha milyen önző tudok lenni, kiábrándító. Hisz a kutyák oly önzetlenek. Őket nem érdeklik a külsőd, nem ítélnek el ez alapján. Feláldoznák érted akár az életüket is. Amit adnod kell neki, az csupán az étel, az innivaló és a szeretet. Cserébe ő olyan szeretetet és boldog perceket ad vissza neked, amit mástól nem kapsz meg.

Ha szomorú vagyok, rossz kedvem van, tudom, hogy csak bele kell néznem a kutyám szemeibe. Ő az, aki engem fel tud vidítani, aki képes rámutatni arra, hogy az ártatlanság, a jószívűség, az önzetlenség legalább még az ő szeméből nem halt ki.

Ha nincs kutyád, akkor egy olyan érzés megtapasztalásából maradsz ki, amit egy ember nem képes éreztetni veled. A kutyatartás talán egyetlen hátránya az, hogy a kutyák élete kilátástalan.

A mai világban az emberek kiszámíthatatlanok. Néhányuk oly elvetemült természetűek, hogy képesek ártani egy náluk gyengébb, ártatlan lelkű lénynek. De hogyan képesek ilyet tenni? Sosem értettem meg ezt és nem is fogom. Erre nincs magyarázat. Nincs oka, se joga senkinek, hogy ilyet tegyen.

Sajnos megéltem már két kutyám elvesztését, mérgezés által. A mai napig itt van a szemem előtt, hogyan szenvedtek, hogyan haltak meg. Egy idegen „ember” döntött az életük felett. Gazdájukként nekem nem volt jogom ahhoz, hogy határozatot hozzak az életükről vagy a halálukról, de egy teljesen idegen „ember” megtette. Elvettek tőlem két csodálatos lényt, akiket semmi és senki nem tud pótolni. Elvették tőlem az önzetlen szeretet és boldogság forrását.

Nemhiába, hogy egy ember inkább a saját kutyáját választja igaz társának és nem egy másik emberi lényt.

Én a kutyákat mindig is angyaloknak tartottam. Egy meg nem értett fajnak, akik jónak születtek le hozzánk, az emberek mellé. Viszont néhányan nem elég jó emberek ahhoz, hogy a kutyák mellett legyenek. A kutya egy olyan csodálatos lény, akit az embernek jobban meg kellene becsülnie.

„Minden kutya a mennybe jut, mert nem olyanok, mint az emberek. A kutyák természetüknél fogva jók és hűségesek.” – Charlie – Minden kutya a mennybe jut című film