Harcolnak a vírus ellen

2021.08.29. 19:56

Oltópontot alakítottak ki a gyarmati iskolában

Hétfőtől oltópontként is működik a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSZC) Szent-Györgyi Albert Technikuma. Az intézményben a balassagyarmati szakképző iskolákban tanuló diákokat oltják majd be az elkövetkező napokban.

Lászlók Judit

Paks, 2021. augusztus 18. Oltáshoz készítik elõ a német-amerikai fejlesztésû Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagot, a Comirnaty-vakcinát a paksi Életfa Idõsek Otthonaban 2021. augusztus 18-án. MTI/Kiss Dániel

Forrás: MTI

Fotó: Kiss Dániel

Eddig több mint nyolcvan szondis, mikszáthos, illetve szent-györgyis diák kérte, hogy itt oltsák be az új koronavírus elleni vakcinával.

– Egészségügyi profilú oktatási intézményként örömmel vállaltuk, sőt kezdeményeztük is az oltás megszervezését, lebonyolítását. Diákjaink és oktatóink közül a járvány elleni védekezésben már eddig is sokan kivették a részüket a Dr. Kenessey Albert Kórházban. A szakmai gyakorlataik nem egyszer „éles bevetésen” történtek, akár a covid-osztályon is. Az iskola sporttagozatos diákjai közül is többen fölvették már az oltást – mondta Kalóz Erika, az NMSzC Szent-Györgyi Albert Technikuma szakmai igazgató-helyettese.

Hozzátette: a szent-györgyis diákok jelentős része így már korábban megkapta a védőoltást, az NMSzC iskolái közül itt a legmagasabb a beoltottak aránya.

– Azt reméljük, a jó példa ragadós lesz és az NMSzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskolában, illetve az NMSzC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskolában is mind többen jelentkeznek majd a védőoltásért.

Kalóz Erika továbbá hangsúlyozta, hogy a diákok oltakozási szándékáról természetesen a szülőket értesítették, az oltópontot, vagyis az iskolaorvosi szobát pedig fertőtlenítették. Az oltópont augusztus 30-án, hétfőn kezdi meg működését a Szent-Györgyiben és előre láthatóan szep­tember 3-ig működik majd.

Az oltást az intézmény iskolaorvosa, dr. Takáts Mária végzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!