Együtt egymásért

2022.07.01. 15:42

Több mint négy évtizede Nógrádmegyer lelke a nyugdíjas egyesület

A helyi Együtt Egymásért Nyugdíjas Egyesület a község egyik legaktívabb közössége. Több rendezvényt szerveznek, ott segítenek az önkormányzat programjain, ahol csak tudnak. Alapítójuk több mint négy évtizede töretlen lelkesedéssel irányítja a csoportot.

Szenográdi Ferenc

Géczy Ernőné szerint a nyugdíjasklub tartalmas időtöltést jelent a tagok számára

Forrás: Sz.F., NMH

Géczy Ernőné negyvenegy évvel ezelőtt, 1981-ben alakította meg a községben az asszonykórust, amelynek nyugdíjasok és fiatalok egyaránt tagjai voltak. Pár év múlva erre a kórusra alapozva jött létre a falu nyugdíjas-egyesülete, amelynek az alapító azóta is a vezetője. A tettre kész, jó szervezőkészséggel megáldott lokálpatrióta, Géczy Ernőné elmondta, hogy az asszonykórus azóta is a nyugdíjas-egyesület keretein belül működik. – Az egyesület jelenleg negyvenegy tagot számlál. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél színesebb programokat állítsunk össze az érdeklődőknek – fogalmazott a vezető. 

Géczy Ernőné hozzátette, hogy az elmúlt évtizedek során mindig jó kapcsolatot ápoltak az óvodával, az iskolával és az idősek bentlakásos otthonával is. A helyi önkormányzat megalakulásuk óta segíti munkájukat. – Örülünk annak, hogy Verbói Gábor polgármester támogatja az elképzeléseinket, anyagilag és jármű biztosításával is segít minket – mondta az elnök asszony. 

A közelmúltban ellátogattak az idősek bentlakásos otthonába, ahol laskasütéssel kedveskedtek az otthon lakóinak. Az óvodásoknak pedig fánkot sütöttek. A gyermeknapról sem feledkeztek meg, négyszáz palacsintát készítettek a kicsik számára. Annak ellenére, hogy az elmúlt évben a pandémia miatt kevesebb közös programot tudtak szervezni, így is negyvenegy jó hangulatú rendezvénynek lehettek a résztvevői. A nyugdíjasok körében népszerű a kártyajáték, amelyre a főhadiszállásukon, a Radics István közösségi térben jönnek össze. 

Az asszonykórus számos helyről kapott meghívást idén is. Géczy Ernőné elmondta, hogy erre az évre már megtelt az előjegyzési naptárjuk. Most a boldogi Paprika Fesztiválra készülnek, de ott lesznek a nyugdíjasok számára szervezett sporttalálkozón is. Legutóbb Bátonyterenyén jártak, s nem hagyták ki a Karancs-völgyi főzőversenyt sem. 

Három olyan nagy rendezvényt tartanak, amelyen nemcsak megyénk, de az azon túli nyugdíjasklubok is részt vesznek. Ezek: a kártyaparti, a mesemondó verseny és a kórustalálkozó. A közeljövőben lecsó és cigány bodag partit terveznek a faluban. 

– Sorainkban természetesen vannak romák is, akik nagyon jól beilleszkedtek a társaságba. Úgy tartjuk, hogy köztünk nincs különbség. Roma és nem roma ugyanolyan ember. Most ők vállalták, hogy a lecsópartira cigány bodagot fognak készíteni – mondta Géczy Ernőné. 

A Bűvös-bábos program keretében pedig a megyénkben működő bábcsoportokkal tartják a kapcsolatot. Nemrég rendezték tisztújító összejövetelüket, ahol Géczy Ernőné ismét bizalmat kapott a tagságtól. – Örülök, hogy sorainkban aktív tagokat tudhatok, itt mindenki bekapcsolódik a közösség életébe – mondta, majd hozzátette: – A keresztnevem, amely Irén, jelentése szeretet, béke. Ebben a szellemben is dolgozom.

Címkék#nyugdíjas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!