Nógrádmegyer

2021.11.04. 17:00

Gyerekekkel telhet meg a település bölcsődéje

A napokban adták át a községben a bölcsődét, amit az óvoda épületén belül alakítottak ki.

F. O.

A napokban adták át a községben a bölcsődét, amit az óvoda épületén belül alakítottak ki. A hatvanmillió forint pályázati támogatásból teljesen új eszközöket is vásároltak a legkisebbeknek.

Verbói Gábor polgármester elmondta, azért volt erre szükség, hogy a szülőknek legyen lehetőségük visszatérni a munkahelyükre, ha szeretnének. A fejlesztés nagy sikert aratott, mert a gyermeklétszám a megnyitás után napokon belül elérte a maximumot, a hetet.

– Abból a szempontból könnyű volt létrehozni a bölcsődét, hogy az épület adott volt. Az óvodások csökkenő száma miatt a korábbi három csoport szükségtelenné vált, így a régi tornaszobából alakítottuk ki a három év alattiaknak a minden igényt kielégítő helyiséget – mondta a polgármester.

Mint mondta, leválasztották a bölcsődei részt, az udvaron is saját játszóterületet kerítettek el az apróságok számára. Az új bejárat és a mosdók mellett az épületrészben létrehoztak egy melegítőkonyhát is, ahová a település főzőkonyhájáról viszik a pépes ételeket a kisebbeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!