A HELYZET

2017.12.07. 06:30

Az eltiport sajtószabadság

Pauska Zsolt

Piszok kockázatos úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot. A bonmó legutóbb akkor jutott eszembe, amikor az újságírás még mindig legnépesebb szervezete (MÚOSZ) elnökének nyilatkozatát hallottam. Hargitai Miklós úr az egyik tévében azon kesergett, hogy mivel egyetlen (központi) szerkesztőségben állítják elő a megyei lapok egyes oldalait, őszerinte Magyarországon megvalósult a sajtószabadság lábbal tiprása, tehát tiltakozni kell.

Szegény, tudatlan ember. Ez a központi szerkesztőség a kilencvenes évek óta létezik (sok éven keresztül például az MSZMP KB volt munkatársának főszerkesztése alatt), ennek ellenére az elmúlt húsz évben nem volt, aki e szerkesztőségtől féltette volna a magyar sajtó szabadságát.

Szomorúan kérdezem: hogy lehet egy ilyen, nyilvánvalóan információhiányos ember egy újságírókat képviselő szervezet elnöke? És hogy van az, hogy a szakma balliberális része nem teszi fel neki a kérdést: Hargitai, te hol éltél idáig? Hogy van az… Úgy van, hogy a balliberálisok szerint is lábbal tiporják a sajtószabadságot Magyarországon, semmibe véve az állampolgárok tájékozódáshoz való jogát.

Nekik sorolom. RTL Klub. ATV. Hír TV. Klub Rádió. Lánchíd Rádió. Index.hu. 24.hu. Hvg.hu. 444.hu. Népszava. Magyar Nemzet. Blikk. Vasárnapi Hírek. Élet és Irodalom. Magyar Narancs. HVG. 168 Óra. Heti Válasz.

És ez csupán a legnagyobb hatású tizennyolc ballib/ellenzéki médium listája.

Tessék már felébredni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!