Szponzorált tartalom

2021.02.23. 12:11

Mókuskerékből a Zemplénbe

Abaújszántón ugyan több vendégház is van, de Hollókőiné Kender Erika vállalkozása a Hollókői Vendégház újszerűnek és egyedinek számít a településen: ötszobás, tíz férőhelyes vendégháza egyaránt nyújt fizikai és szellemi rekreációt, valamint falusi wellness-szolgáltatásokat a vendégek számára infraszaunával, finn szaunával és kerti medencével.

 

Szolgáltatásaival és termékeivel elsősorban a városi embereket szeretnék elérni, akik ki akarnak szakadni a mindennapi mókuskerékből. Ez azonban csak a kezdet.

– „A vendégház üzemeltetése mellett saját készítésű kézműves, horgolt, fonott, gyöngyből készült tárgyak előállítását tervezem. Korábbi tapasztalatokra alapozva kisebb léptékű rendezvények szervezésében is gondolkodom, például kiállítás, kemencés nap, nordic walking túra a Zemplénben. Egy dézsafürdő beszerzését is tervezem, ami még teljesebbé tenné a falusi wellness-szolgáltatásainkat” – mesél terveiről Erika.

A kézműves foglalkozások szervezése, a borkóstoló és az élőzenés előadás mellett a vendégház kenyérlángos-sütést is kínál.

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy azok a vállalkozások maradnak életképesek, amelyek a folyamatos innovációban hisznek, és ezt gyakorolják. Erika számára is elsődleges cél, hogy vállalkozásának különböző területeit innoválja. Egész évben üzemelő vendégházának számos foglalási csatornája van: direkt hagyományos, telefonos megkeresés, online e-mail megkeresés, illetve a szálláskereső oldalak. A szolgáltatásokat folyamatosan bővíteni igyekszik, pl. mosó- és szárítógép beszerzésével. Mindez legkönnyebben pályázati forrásból biztosítható, ahogy magát a vállalkozást is ilyen támogatással hozta létre, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közreműködésével.

– „Miután egy barátomtól hallottam a lehetőségről, jelentkeztem a programba. Lényege csak a miskolci tájékoztatón tudatosult bennem, s szinte azonnal eldöntöttem, hogy ha lehetőség van rá, mindenképp szeretnék részt venni benne. A vállalkozás indítása előtt már adószámos magánszemélyként folytattam falusi szállásadási tevékenységet, így némi tapasztalatra tettem szert a vendégfogadás terén” – meséli Erika, hogyan lépett szintet a vendégházzal. – „Azért döntöttem úgy, hogy pályázok a 4,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra, mert a már korábban végzett tevékenységemet vállalkozóként szerettem volna folytatni. Induló vállalkozásként nagyszerű lehetőség a vissza nem térítendő támogatás, amely az indulás évében a bértámogatáson kívül lehetőséget nyújt eszközök vásárlására is. Az én tapasztalataim egyértelműen pozitívak. A program során gördülékenyen ment minden, a vírushelyzethez is igazodva, online térben bonyolítva a képzést, a fórumot, a kapcsolattartást a szakértőkkel.”

A támogatás részleteiről a www.segitunkinditani.hu oldalon lehet tájékozódni, ahol további információk kaphatóak a jelentkezési feltételekről és az eddig létrehozott vállalkozásokról is.

(PR cikk)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában