hirdetés

2019.06.21. 14:12

Hadijáték 1566-ról

Meglepő talán, de az Alföldön (akkor még az ország szívében), téglából épült gyulai erődítmény Eger és Szigetvár mellett a Magyar Királyság legjelentősebb végvára volt a 16. század közepén.

Fontosságát adta, hogy az erősség Erdély és Partium, valamint az oszmán hódoltság területei közé ékelődött, több száz kilométer távolságra a többi, Habsburg család uralta területtől. Gyula királyi katonasága ráadásul folyamatosan zaklathatta az Oszmán Birodalom magyarországi hódoltsági területeit.

Különlegességét pedig csak fokozza, hogy – mivel követ csak a több tíz kilométerre levő hegyekből tudtak volna, jelentős költségeken odaszállítani – a Körösök miatti nedves terület adta agyagból égetett téglából épült.

Az elhelyezkedés és az építőanyag ellenére a gyulai várat 1566-ban (Szigetvár elestének évében) 63 napon át tartotta a hatalmas, megközelítőleg 30 ezres török sereggel szemben mindössze 2 ezer várvédő (14 évvel korábban Eger 38, a gyulai ostrom évében Szigetvár 34 napig állt ellen az oszmán hadnak). A Pertev pasa vezette ostromlók nem is bevették, a várbeli készletek fogyása és a kitörő vérhas járvány miatt adta fel azt Kerecsényi László várkapitány. A kivonuló keresztényeket aztán Gyulától egy mérföldre – a megállapodás ellenére – az oszmán katonaság lemészárolta. Kerecsényit elfogták, Nándorfehérvárra hurcolták, ahol nem sokkal később kivégezték.

A maga korában Kerecsényi tette árulásnak számított, még ha ma, mivel több, mint két hónapig védte Gyulát külső segítség és felmentés reménye nélkül, hősnek is tekinthetjük. A kapitány évszázadokon át tartó téves megítélése lehet az oka, hogy Szigetvár vagy Eger mintájára Gyula bátor védőiről nem született hősi ének.

Persze a történettudomány ma már másként tekint Kerecsényi Lászlóra, mint eleink. A szakembereken túl a mindennapokban a gyulai vár és dolgozói, évente három napon pedig a Gyulai Végvári Napok közreműködő hagyományőrzői és az egyre nagyobb számban jelenlévő érdeklődők tisztelgése élteti tovább a 16. századi gyulai hősök emlékét.

A hadijátékot idén is július utolsó hétvégéjén rendezik a gyulai vár tövében. A háromnapos esemény részletes programja ide kattintva érhető el.

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában