Döntő

2018.11.05. 06:38

Fölszállott a páva – A Döntők Döntője a Duna Televízión!

Különleges évaddal jelentkezik a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató.

Ez alkalommal az eddigi évadok legjobbjai mérik össze a tudásukat. A Döntők Döntője alcímet viselő hatodik évadban régi nagy kedvencek lépnek a színpadra. Fontos változás, hogy az előző évadoktól eltérően a zsűri a produkciók szóbeli értékelése után átadja a döntés jogát a televíziónézőknek, így a közönség szavazatain múlik, kik jutnak a december 21-ei döntőbe.

„A Döntők Döntője mezőnye fantasztikus. Nagyon kíváncsi vagyok a táncosokra, biztos sokat fejlődtek. Koreográfusként a teret, az előadásmódot nézem, azt, hogy mennyire szuggesztív az előadás, mennyire tudja bemutatni az eredeti anyagok típusát, dialektusát. Bepillantok a versenyzők hátterébe is: hogyan készülnek, honnan jönnek a táncosok, milyen műhely áll mögöttük. Nagyon izgalmas verseny lesz” – mondta Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a zsűri tagja.

További érdekességek, kulisszatitkok a mediaklikk.hu/pava oldalon, valamint a produkció Facebook és Instagram oldalán.

Fölszállott a páva – A Döntők Döntője –minden pénteken élőben 19.30-tól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában