Díjakat alapít és adományoz a Magyar Batthyány Alapítvány

A jelen társadalmi kihívásaira adott példaértékű megoldások mindannyiunk számára fontosak. A Magyar Batthány Alapítvány ezért hozta létre és adományozza oda idén először a gróf Batthyány Lajos és gróf Zichy Antónia díjakat.

A Magyar Batthyány Alapítvány elnökeként milyen tervei vannak az idei évre?

Az idei év mindenképp mérföldkő lesz az Alapítvány életében, hiszen 2 díjat is alapítottunk. A díjak létrehozásával az a célunk, hogy ráirányítsuk a társadalom figyelmét olyan példamutató személyiségekre, akik jelentős, mindannyiunkat érintő kihívásokra adtak sikeres és önzetlen választ. A Gróf Batthyány Lajos és Gróf Zichy Antónia Díjakat tehát annak az egy férfinak és egy nőnek kívánjuk odaadományozni, akik kiemelt társadalmi kihívásoknak tudtak megfelelni. Amikor a díj megalapításáról döntöttünk még 2019. év végén, nem is sejtettük, hogy a 2020-as esztendő mennyire aktuálissá teszi a kezdeményezésünket. Sokféle díjat adományoznak idehaza.

Miben egyediek a most létrehozott díjak?

A Gróf Batthyány Lajos és Gróf Zichy Antónia Díj elsősorban nem szakmai díj vagy elismerés, és nem is egy életút előtti tisztelgés, sokkal inkább a jelenkor folyamataira kiható multidiszciplináristársadalmi innováció elismeréseként definiálható. Olyan közéleti szerepvállalást ismerünk el tehát, ami több a szakmai elköteleződésnél, a hazai és nemzetközi sikereknél. Egy önzetlen szerepvállalás, ami jelentős értékteremtéssel bír, hűen a díjak névadójához gróf Batthyány Lajoshoz és feleségéhez, gróf Zichy Antóniához. Bárki tehet javaslatot a jelöltek személyére? – Igen, és erre különösen büszke vagyok. Jómagam sokáig kardoskodtam azért, hogy úgy írjuk ki a jelölési lapot, hogy azt bárki kitölthesse, beadhassa. Ez is egy új megközelítés, nyitás a társadalom teljes egésze felé. Azt gondolom, hogy mindig érdemes figyelni és meghallgatni a társadalom széles rétegeinek rezdüléseit, rezonálásait, ahogy tették azt a történelmi családok anno és ahogy igyekeznek tenni most is.

A Batthyány család a Magyar Batthyány Alapítványon keresztül tehát sokkal aktívabb társadalmi szerepre készül a jövőben?

Úgy vélem, hogy mi magunk is folyamatosan változunk, ahogy a körülöttünk lévő környezet is, amihez érdemes alkalmazkodnunk. Családi hagyományunk, eszmeiségünk, értékeink, felfogásunk örök, ám azokat tovább kell vinnie a felnövekvő új generációnak. Ehhez viszont a mai kor elvárásaihoz és a jövő generáció igényeihez kell illesztenünk az üzeneteinket, hogy felkeltsük az érdeklődésüket, figyelmüket magunk iránt. Ez egy komoly kihívás, ami állandó munkát ad számunkra. Visszatérve a díjakhoz, meddig és hol adhatók le a jelölések? – Az Alapítvány a díjazottak személyére 2020. július 15-ig várja a jelöléseket mindazoktól, akik nyitottak a társadalmi innovációra és felelősen gondolkodnak Magyarország jövőjéről. A díjak védjeggyel ellátottak, oltalmazás mellett erkölcsi és anyagi elismeréssel is járnak. A jelölő ívek weboldalunkon elérhetők.

Ha beérkeznek a jelölések, kik döntenek majd a végső díjazottakról?

Felállítottunk egy 7 tagú Bírálóbizottságot, melynek tagjai a magyar tudományos és közélet kiemelkedő tagjai. Az ő ajánlásuk alapján dönt majd a Kuratórium a két díjazott személyéről. A nyertesek hivatalos értesítése után az ünnepélyes díjátadóra október elején kerül sor.

Hozzászólások

juttatás
Négy év alatt 220 milliárd forinttal többet kaptak a nyugdíjasok
gyász / 25 perce
Elhunyt Gittai István József Attila-díjas költő
A nagyváradi költő 73 éves volt.
korszerű járművek / 1 órája
Volánbusz: folytatódik az állami autóbuszpark megújulása
jó hír / 1 órája
Családi kedvezménnyel látogatható az Országház
vandálok / 1 órája
Tinik randalíroznak a nógrádi játszótereken
Lászlók Judit
összehasonlítás / 2 órája
Gleccserek vájhatták a Mars völgyeit
remény / 2 órája
700 millió forintos állami támogatással indulhat újra a fesztiválszektor
Dupla sebesség / 2 órája
Wi-Fi 6-os routert hozott Magyarországra a Huawei