2024.12.17. 15:53
Versenyképes, keresett szakmával vértezi fel diákjait a Keri!
Fiatalos lendülettel vezeti a tanulókat álomhivatásuk felé az idén 70 éves Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola. Az intézmény falai között az iskolaválasztás előtt álló diákokra három vagy öt éves képzések sora vár, amelyek keretében naprakész tudással és életre szóló élményekkel egyaránt gazdagodhatnak.
Idén épp 70 éve, hogy lefektették a Nógrád Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola jogelődjének alapjait. Az intézmény 1954. szeptember 1-jén a Közgazdasági Középiskola Bem úti épületében lényegében albérlőként kezdte el munkáját salgótarjáni Kereskedő Tanulóiskolaként három osztályt indítva. Az évtizedek alatt az iskola képzéskínálata egyre bővült, valamint változott a piaci igények függvényében azért, hogy az iskolaválasztás előtt álló diákok számára a munkaerőpiacon keresett szakmák széles választékát kínálja.

Ez napjainkban sincs másképp. Barta Rita, az intézmény igazgatója elmondta: ahogy kezdetekben, úgy most is a munkaerőpiac igényeihez, valamint korunk változó elvárásaihoz és kihívásaihoz való rugalmas alkalmazkodás jelent alapot az iskola képzéspalettájának meghatározásához. Hozzátette: céljuk nem más, minthogy a versenyképes tudás átadásával művelt, igényes, korszerű ismeretekkel bíró, vállalkozó szellemű szakembereket képezzenek a város és a megye számára.
Különleges figyelemre számíthatnak a Keriben az iskolaválasztás előtt állók
– Iskolánkban küldetésként tekintünk arra, hogy a legkorszerűbb, az általános műveltséget megszilárdító és elmélyítő tudást, valamint szakmai ismereteket adjunk át tanítványainknak. Tesszük mindezt azért, hogy ebben a gyorsan változó, XXI. századi világában el tudjanak igazodni. Ennek értelmében, lényegében a tanulás életprogrammá válását kívánjuk elősegíteni – fejtette ki a köznyelvben csak Kerinek becézett iskola igazgatója, aki arra is rámutatott: a nevelő-oktató munkájuk középpontjában az alkalmazásképes tudás áll. Az pedig lehetővé teszi, hogy a külön-külön fejlesztett képességek a mindennapi használattal szerves egésszé váljanak, ezzel életszerűvé téve az iskolai munkát, illetve a tananyagot.
– Tanítványainknak elsősorban szakmákat tanítunk, ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy a diákjaink nem csupán alanyai az oktatásunknak, hanem együttműködő, cselekvő részesei is. Emellett mindent megteszünk a lemorzsolódás csökkentéséért, azért dolgozunk, hogy az iskolánkba beiratkozó tanulók bizonyítvánnyal, szakmai képzettséggel hagyják el az intézményünket – húzta alá Barta Rita azt is kiemelve, hogy a tanulóikra különös figyelmet fordítanak, annak érdekében, hogy egyéni képességeik kibontakoztatásában támogassák őket.
Széles palettán mozog a képzéskínálat
Kereskedelmi ágazaton egy-egy technikumi és szakképző iskolai képzést hirdettek meg, míg Turizmus-vendéglátás ágazaton hármat-hármat. A technikumi képzés 5 évéből az első kettő alatt az ágazati ismereteket sajátíthatják el a tanulók, majd a következő évfolyamokon szakirányú oktatás zajlik. A diákok három közismereti tárgyból 12. év végén érettségi vizsgát tesznek, míg egy évvel később az idegen nyelvi érettségi vizsga, valamint a technikusi szakmai vizsga során adnak számot tudásukról. Ez lesz számukra az ötödik, egyben emelt szintű érettségi tárgy. Ennek értelmében a diákok előtt adott a lehetőség arra, hogy ismereteiket felsőoktatási intézményekben folytassák tovább. A 13. év végi sikeres vizsga után két oklevelet kap a tanuló: megkapja az érettségi bizonyítványát, és a technikusi végzettséget igazoló oklevelet. A tanulók kilencedik osztálytól havonta ösztöndíjat kapnak.

Ezzel szemben a szakképző iskolai képzések időtartama 3 év, ami alatt a szakmai elmélet és gyakorlat van a középpontban, de emellett közismereti oktatás is zajlik. A 9. évfolyamon a gyakorlati órák az iskolai tanműhelyekben folynak, ezt az évet ágazati alapvizsgával zárják a tanulók. A próbatétel eredményei függvényében ekkor a tanulók átkerülhetnek technikumi képzésre, különbözeti vizsga nélkül. A szakképző iskola diákjai a 10-11. évfolyamon szakképzési munkaszerződéssel gazdálkodó szervezeteknél teljesítik a szakmai gyakorlatot, a harmadik évet szakmai vizsga zárja.
Témahetek és iskolai napok pezsdítik fel az iskolai életet
A Keriben szinte játék a tanulás, hiszen a tanórák változatosak és jó hangulatban telnek. Az iskolai élet sokszínűséget mutat, a tanévet megannyi program színesíti évről évre, így például az intézmény rendszeresen csatlakozik a Fenntarthatósági Témahéthez. Az eseménysorozat idején tanórákba épített feladatok során, illetve programokon és egyedi kezdeményezések megvalósítása közben bővíthetik a környezettudatossággal kapcsolatos ismereteiket a fiatalok. Mindezt pedig ügyesen teszik, ugyanis néhány évvel ezelőtt elnyerték a megye Legaktívabb iskolája címet is. A rendezvények között továbbá az országos Pénzügyi és Vállalkozói Témahét keretében megvalósított foglalkozások is feltűnnek.
Az iskola naptárjában, jellemzően október környékén kiemelten jelölik a Keri Napok dátumát. Az eseménysorozatot programok varázsolják felejthetetlenné és élménydússá. Ezek között van például az elmaradhatatlan, sokéves múltra visszatekintő főzőverseny, de emellett vetélkedők, előadások vagy épp a tanulmányi kirándulások is tarkítják ez idő tájt a diáksereg napjait. Az első évfolyamosok szintén főszerephez jutnak a Keri Napok alatt, hiszen az elsősavató vidám hangulatú rendezvénye remek lehetőséget kínál a gólyáknak arra, hogy megismerjék az iskolaközösséget, valamint az intézményt.
Szakmai gyakorlatról hozták haza a Portugál krémes receptjét
Az oktatási intézmény a külföldi tanulmányutak szervezésében szintén élen jár. Az Erasmus+ program keretében a diákok külföldön bővíthetik tudásukat, így Németországban, Portugáliában, Ausztriában, Bulgáriában, Horvátországban vagy Máltán végezhetnek szakmai gyakorlatot, miközben az idegen nyelvi ismereteiket fejleszthetik, valamint szabadidős programok során felfedezhetik az őket vendégül látó ország kultúráját. Idén nyáron például Portugáliában járt az iskola tanulócsapata, ahonnan bizony nem üres kézzel, hanem a helyi krémes receptjével tértek haza. Persze nem csak külföldön, hanem szerte szűkebb hazánkban, vagy épp a megyehatáron túl is kapnak arra lehetőséget a kerisek, hogy elsajátítsák szakmájuk csínját-bínját az iskolán kívüli gyakorlatok során. Tavaly többek között Szécsénybe, Varsányba és a Heves megyei Mátraszentimrére is ellátogattak e célból.
Versenyeken is remekelnek a keris diákok
A Nógrád Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola diákjai versenyeken is örömmel megmérettetik magukat. A közelmúltban két első helyezéssel is öregbítették a tanulók iskolájuk jó hírét. Agócs Helén és Rácz Amanda Zea a kisújszállási XII. Illéssy Gasztro Kupa versenyen díszcsomagolás-kategóriában hódította meg a képzeletbeli dobogó legfelső fokát. A középiskola csapat tavaly szintén „érmet” szerzett a megmérettetésen, ami akkor bronzszínben csillogott.
A napokban Salgótarjánban megrendezett Ravasz István Versmondó Versenyen Repcsák László 12. KV osztályos szakács szaktechnikus tanuló Jobbágy Károly „A rádió mellett” című versének elszavalásával nyűgözte le a zsűrit, amelynek tagjai a fiatalnak ítélték az első helyezést. Az iskola nem csak résztvevőként, hanem szervezőként is „felveszi a kesztyűt” a megmérettetések terén. Az intézmény oktatója, Diószegi István kezdeményezésére hagyományteremtő szándékkal tavaly meghirdették a Bátor-napi matematika-csapatversenyt, amely során a Nógrád Vármegyei SZC hét intézményéből összesen 18 csoport tagjai csillogtathatták meg számtantudásukat a jó hangulatban telt próbatétel során.
Nappali rendszerű képzések az NVSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolában
Technikum, képzési idő: 5 év
- Kereskedelem ágazat (Belső kód: 4111, Felvehető: 32 fő) Megszerezhető szakma neve (száma): Kereskedő és webáruházi technikus (504161303)
- Turizmus-vendéglátás ágazat (Belső kód: 4112, Felvehető: 32 fő) Megszerezhető szakma neve (száma): Szakács szaktechnikus (510132306) Megszerezhető szakma neve (száma): Cukrász szaktechnikus (510132302) Megszerezhető szakma neve (száma): Vendégtéri szaktechnikus (510132308)
Szakképző Iskola, képzési idő: 3 év
- Kereskedelem ágazat (Belső kód: 4211, Felvehető: 32 fő) Megszerezhető szakma neve (száma): Kereskedelmi értékesítő szakma (404161302)
- Turizmus-vendéglátás ágazat (Belső kód: 4212, Felvehető: 64 fő) Megszerezhető szakma neve (száma): Cukrász (410132301) Megszerezhető szakma neve (száma): Szakács (410132305) Megszerezhető szakma neve (száma): Pincér-vendégtéri szakember (410132304)
Névjegy
Név: Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola
OM azonosító: 203048/020
Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky Rezső út 4.
Telefon: 06-32-510-290
E-mail: [email protected]
Honlap: www.kereskedelmi-nmszc.hu
Igazgató: Barta Rita
Pályaválasztási felelős: Barta Rita