Ország-világ

2021.07.23. 15:24

Vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal Cseh Katalin ügye kapcsán

Közölték: megteszik a szükséges intézkedéseket és vizsgálatot indítanak.

Az Origó arról számolt be, hogy vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal, miután a lap bejelentést tett a korábban Cseh Katalin által vezetett cég ügyében – írja a Magyar Nemzet.

A lap az előzményeket is felidézte. Ezek szerint a Pannónia Nyomda Kft., amelyet a momentumos EP-képviselő irányított 2013 és 2018 között, több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban. – A közbeszerzésekben az a legérdekesebb – írja az Origó –, hogy

a Pannónia Nyomda annak érdekében, hogy az övé legyen a legjobb ajánlat, olyan cégekkel pályázott közösen, amelyek benne vannak abban a céghálóban, amelyet az elmúlt években építettek ki a Cseh család üzlettársai.

A portál írása megemlíti: a Mondat Kft.-t (a cég ugyanarra a címre van bejelentve, mint a Pannónia Nyomda egyik telephelye) az egyik ferencvárosi pályázaton elindult a Pannónia Nyomda Kft.-vel szemben. Azonban az ajánlatkérő, a ferencvárosi önkormányzat felszólítása ellenére sem oldották fel a dokumentációban szereplő ellentmondást. Egyszerre nyilatkoztak ugyanis arról, hogy nem vesznek igénybe alvállalkozót és arról, hogy igen. Egy másik esetben pedig az alkalmassági követelmények módosítására és a nyertes pályázó kihirdetése után szerződésmódosításra is sor került – mutatott rá cikkében az Origó cikke, majd arra a következtetésre jut, hogy felmerül a gyanú: a cégek esetlegesen összejátszhattak a Pannónia Nyomda sikere érdekében. Mindezek után az Origó a Gazdasági Versenyhivatalnál bejelentést tett.

A hivatal pénteken közölte portállal, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket, és vizsgálatot indítanak.

A héten a Pesti Srácok tárta fel, hogy a Cseh Katalinékhoz kapcsolható cégek egy váci és egy sziráki telephelyen hozták létre az uniós pénzekre vadászó birodalmukat, a cégek EU-s pályázatokat vettek célba. A hálózat cégei (a NOVA-INN Kft., a Mondat Kft., a Holotech Hungary Kft. és az Uniotech Kft.) összesen 4,5 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz jutottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában