Járvány

2020.03.11. 09:31

Veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.

Budapest, 2020. mrcius 10. Mentaut tvozik a budapesti Szent Lszl Krhzbl 2020. mrcius 10-n. Az egyszsggyi intzmnyben kezelik a koronavrus-fertztt betegeket. MTI/Szigetvry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy az osztrákokkal egyetértésben lezárja-e a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnének, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy

a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni és hogy a védekezéshez szükséges eszközöket biztosítsák

- tette hozzá.

Elmondta, a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, mindent megtesznek annak elkerülésére, hogy csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon.

Emlékeztetett arra, hogy rendkívüli jogrend országos elrendelésére az elmúlt években nem volt példa, de az árvíz idején több térségben elrendeltek ilyet.

Borítókép: Mentőautó távozik a budapesti Szent László Kórházból 2020. március 10-én. Az egészségügyi intézményben kezelik a koronavírus-fertőzött betegeket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában