Trianon 100

2020.06.04. 23:34

Varga Mihály: erős, érdekeiért kiállni képes nemzetet építünk

Nem lehajtott fejjel állunk, hanem olyan nemzet tagjaként, amely bizonyította, hogy képes a megújulásra – mondta a pénzügyminiszter.

Az érdekeiért kiállni képes magyar nemzet építéséről beszélt a pénzügyminiszter, a körzet országgyűlési képviselője csütörtökön a csillaghegyi Trianon-megemlékezésen.

Száz évvel a trianoni diktátum és tíz évvel a polgári kormányzás kezdete után „ma olyan erős, érdekeiért kiállni képes nemzetet építünk”, amelyre büszkén tekinthet minden magyar – hangoztatta a politikus.

Mint mondta, „nem lehajtott fejjel állunk”, hanem olyan nemzet tagjaként, amely bizonyította, hogy képes a megújulásra.

Feladatunk az országépítés, amelynek során kitartunk a magyarság értékei mellett – tette hozzá.

Varga Mihály felidézte, hogy a „barbár csonkolás” során Magyarország elveszítette népességének 63 százalékát, és minden harmadik magyar a határon túlra került.

„Akik rólunk, ám nélkülünk döntöttek”, Romániának 103 ezer, Csehszlovákiának 61 ezer, a Szerb-Horvát-Szlovén Államnak 20 ezer, Ausztriának pedig 4 ezer négyzetkilométert juttattak a történelmi Magyarországból – jegyezte meg, hozzáfűzve: elveszett erdeink kilenctizede, a vasúthálózat 62 százaléka, és ellenérdekű, „ellenséges államok gyűrűjébe kerültünk”.

A politikus úgy vélekedett, a trianoni döntés halálos ítéletet jelentett volna bármely nemzet számára, ám a magyarság mégis elmondhatja magáról, hogy nem veszett el.

Mert nem lehetett elvenni a magyarságtól az összetartozás tudatát – tette hozzá.

„Ma is itt vagyunk” a Kárpát-medencében, miközben ma már sem Csehszlovákia, sem Jugoszlávia, sem a Szovjetunió nem létezik – hangsúlyozta Varga Mihály, jelezve, hogy a szomszédos államokkal is egyre jobb az együttműködés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában