egyeztetés

2019.12.07. 10:17

Újraindultak a béketárgyalások az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között

Újraindultak a béketárgyalások szombaton Katarban az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között – közölte egy meg nevezett amerikai forrás.

A felek az erőszakcselekmények számának csökkentésére összpontosítanak, hogy létrejöhessen a párbeszéd a lázadók és az afgán kormány között, és tűzszüneti megállapodást lehessen kötni – tette hozzá a forrás.

Korábbi jelentések alapján Zalmay Khalizad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja Dohában tartózkodik, ahol a tálib mozgalom politikai vezetése működik. Az amerikai külügyminisztérium is azt hangsúlyozta néhány nappal ezelőtt, hogy a különmegbízott tárgyalásai a tálibokkal az országon belüli politikai rendezésre, illetve a háború békés lezárására összpontosítanak.

Az amerikai kormány csaknem egy éven át tárgyalt a tálibokkal az Egyesült Államok történetének leghosszabb háborúja, a 18 éve tartó fegyveres konfliktus lezárásáról. Donald Trump amerikai elnök azonban szeptember 7-én – hírek szerint az utolsó pillanatban, amikor már karnyújtásnyira került az egyezség megkötése – megálljt parancsolt, mert megszaporodtak a tálibok támadásai, és egy kabuli merényletükben meghalt 12 ember, köztük egy amerikai katona. A tálibok ellenkezése miatt az afgán kormány gyakorlatilag kiszorult a béketárgyalásokról. A lázadók szemszögéből a kabuli kormány ugyanis nem több az amerikaiak „bábjánál”.

Trump november 29-én jelentette be a béketárgyalások újraindítását, másnap a tálibok is jelezték, hogy hajlandóak erre.

Meg nem nevezett tálib vezetők már korábban is közölték a Reuters hírügynökséggel, hogy november vége óta ismét folytatnak nem nyilvános tárgyalásokat amerikai tisztségviselőkkel Dohában, és hogy ezek hamarosan már nyíltan folytatódhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában