Ország-világ

2020.10.31. 21:40

Újabb baloldali álhírvideó bukkant fel, ezúttal a Balaton mellől

A kínos álmentős videó után a szocialisták ezúttal a révfülöpi sétányt féltik, de kiderült, hogy összekeverték egy másik ingatlannal.

„A Magyar Szocialista Párt mint az állampárt jogutódja nem tanul a múltból, és sajnos nem is felejt! A járványügyi védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozókat álmentős szerepeltetésével megtámadó Korózs Lajos-videó után ezúttal Molnár Zsolt vállalta magára az álhírgyáros főszerepet” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium alapítványi elnöke.

Mint írja, az MSZP-s országgyűlési képviselő,

Molnár Zsolt legújabb videójában azt állította, hogy a révfülöpi hajóállomást és a mellette lévő közforgalmú sétányt az állam átadta a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány számára, s az többé sem a révfülöpiek, sem a Balatonhoz látogatók számára nem lesz elérhető. Mindkét állítás egy perc alatt ellenőrizhető, nyilvánvaló hazugság, ugyanis az általa említett és a videóban szereplő területeket semmilyen jogszabályi változás nem érintette.

Ezt neki is, országgyűlési képviselőként, tudnia kellett – hívta fel rá a figyelmet Orbán Balázs.

Kijelentette, hogy annak a helynek, amiről Molnár beszél és ahol a videó készült (a révfülöpi hajóállomás és a mellette lévő sétány) a tulajdoni viszonyai nem változtak és nem is fognak változni, s ebből következően a település a videóban szereplő összes területet ugyanúgy fogja tudni használni, mint eddig.

A feltehetően megtámadni akart alapítványi ingatlanoknak semmi közük az általa a videóban mutatott helyekhez, azok az eddig jórészt elzárt, jórészt rossz állapotú és jórészt használaton kívüli területek Révfülöp más részén találhatóak.

Ezeket a Mathias Corvinus Collegium felújítja, megnyitja a révfülöpiek előtt, valamint a tehetséges magyar fiatalok ingyenes táboroztatására kívánja fordítani, illetve oktatási-képzési helyként kívánja hasznosítani

– tette világossá Orbán Balázs.

Elfogadhatatlan az újabb MSZP-s hírhamisítás, szégyelljék magukat, hogy immár nemcsak az egészségügyi dolgozókat, hanem a tehetséggondozó programban résztvevő több ezer magyar fiatalt is megpróbálják egy újabb álhírvideóval lejáratni!

Ezért mint a Mathias Corvinus Collegium elnöke azonnali jogi lépéseket fogok tenni az álhírgyáros Magyar Szocialista Párttal és Molnár Zsolttal szemben! – tette hozzá az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában