Bejelentették

2020.07.28. 08:03

Új-Zéland felfüggeszti a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt

A lépés várhatóan kiváltja majd Peking haragját.

Új-Zéland kormánya kedden bejelentette, hogy felfüggeszti a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt, válaszul a kínai törvényhozás által a különleges közigazgatási területre vonatkozóan elfogadott nemzetbiztonsági törvény által keltett aggodalmakra.

„Ez a törvény aláássa a jogállami elveket, és ellentétben áll Kínának a nemzetközi közösséggel szembeni kötelezettségvállalásaival” – mondta nyilatkozatában Winston Peters új-zélandi külügyminiszter.

A felfüggesztést indokolandó hozzáfűzte: Új-Zéland már nem bízhat a hongkongi igazságügyi rendszernek a Kínával szembeni függetlenségében.

Az új-zélandi lépés várhatóan kiváltja majd Peking haragját, mivel Kína Wellington legfontosabb kereskedelmi partnere.

Július 20-án a brit kormány is azonnal hatállyal, meghatározatlan időre felfüggesztette a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményét.

Dominic Raab brit külügyminiszter további lépésként bejelentette azt is, hogy kiterjesztik a fegyverembargót Hongkongra.

Ausztrália és Kanada – a brit Nemzetközösség tagjai – már felfüggesztették a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményüket júliusban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában