nincs hír áldozatokról

2019.10.04. 11:00

Tüntetőkre lőttek Bagdadban a biztonsági erők

A civilek szerint nem a levegőbe lőttek, hanem az embereket célozták.

Tüzet nyitottak az iraki biztonsági erők a fővárosban összegyűlt több tucat tüntetőre pénteken.

Az AFP francia hírügynökségnek a bagdadi tüntetők azt mondták, nem a levegőbe lőttek, hanem az embereket célozták. Áldozatokról azonban nem érkezett hír.

Péntek reggeli televíziós beszédében Ádil Abdel Mahdi jogosnak nevezte a tüntetők követeléseit, hangsúlyozva, hogy kormánya igyekszik teljesíteni őket, ám arra is felszólította az embereket, hogy menjenek haza. Védelmébe vette továbbá a biztonsági erők szigorú intézkedéseit is, amelyeket „keserű pirulának” nevezett.

A kedd óta tartó, a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és az elégtelen közszolgáltatások miatt kirobbant tüntetésekben már legkevesebb harminc ember, köztük két rendőr életét vesztette. Az iraki emberi jogi kormánybizottság szóvivője, Ali al-Bajáti az EFE spanyol hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, hogy legalább 1509 ember, köztük a biztonsági erők négyszáz tagja sebesült meg az utcai összecsapásokban.

Az internet működését figyelő Netblocks csoport szerint az ország csaknem 75 százalékában blokkolták az internetelérést, de az asz-Szumaríja nevű iraki televíziós társaság szerint a szolgáltatást azóta a legtöbb helyen visszaállították.

A fővárosban, Bagdadban és további három kormányzóságban csütörtökön kijárási tilalmat vezettek be, ezt azonban már aznap sokan megszegték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában