Baleset

2019.03.09. 17:33

Több tucatnyian megsérültek egy tengeri élőlénnyel ütköző japán komphajón

A nigatai kikötőből indult hordszárnyas vízi jármű, fedélzetén 121 utassal és négyfős személyzettel, a baleset ellenére biztonságosan elérte úti célját a szigeten.

Nagy testű tengeri élőlénynek ütközött egy szárnyas komphajó szombaton a Japánhoz tartozó Szado-sziget térségében, a balesetben 87 utas sérült meg – közölte a japán parti őrség.

A komphajót üzemeltető vállalat szerint a nigatai kikötőből indult hordszárnyas vízi jármű, fedélzetén 121 utassal és négyfős személyzettel, a baleset ellenére biztonságosan elérte úti célját a szigeten.

A Sado Steam Ship vállalat közölte azt is, hogy az utasok közül öten súlyos sérülést szenvedtek. A hajó orrán az ütközéstől egy kis repedés keletkezett, illetve a hajótestet a vízből kiemelő hordszárnyak is megrongálódtak.

A vállalat szerint mindig figyelmeztetik az utasokat a biztonsági övek becsatolására a Nigata és Rjócu kikötői között 80 kilométeres sebességgel közlekedő járaton.

A parti őrség szerint vizsgálatot indítottak a baleset okainak felderítésére. A hatóság feltételezése szerint a szárnyashajó valószínűleg bálnával vagy más nagytestű tengeri élőlénnyel ütközött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában