Az összegnek lába kelt

2018.09.01. 07:16

Több mint félmilliárd forintot csaltak el netbankon

Az eddiginél kifinomultabb módszert alkalmaz a netbankolásokra szakosodott csalómaffia, amire egy miskolci, közpénzeket is kezelő egészségügyi társaság feljelentése irányította rá a hatóságok figyelmét – írta szombati számában a Magyar Idők.

A miskolci cég számlájáról, annak tudta nélkül hatmillió forintot utalt el egy netbanki csalómaffia belföldi magánszámlára. A cég feljelentése nyomán egy kis hegyi faluban élő K. Gy.-né számláján tisztázatlan eredetű 590 millió forint nyomait találták meg a rendőrök. A számláról a hatóságnak mindössze négymillió forintot sikerült zárolnia, 586 milliót ugyanis már továbbutaltak, vélhetően a Távol-Keletre. Az asszony nem adott magyarázatot a pénzmozgásra, a nyomozás pedig ismeretlen tettes ellen indult, gyanúsított egyelőre nincs.

A netbankos csalók korábban egy adott bank nevében, eredetinek látszó e-mailben kérték a felhasználók adatait, így a PIN-kódot is „adategyeztetés” címén.

Új módszerükkel a cég internetes bankolásakor a csalók a pénzintézet eredeti honlapjával szinte teljesen azonos, úgynevezett függönyoldalt küldtek a társaság munkatársának számítógépére.

Az ügyben az OTP Bank károsultként szintén feljelentést tett. K. Gy.-né nevéhez kapcsolódóan már több megyében érkezett feljelentés különböző csalások gyanúja miatt, így a rendőrség az ügyek egyesítését tervezi – olvasható a Magyar Időkben.

Az OTP Bank az ügy nyilvánosságra kerülése után kiadott közleménye arra hívja fel a figyelmet az adatokat maga az ügyfél adta meg az adathalászoknak. Mint írják, az OTP Bankot érintő visszaélés tehát az említett, több százmillió forintos összeg 1 százaléka. A bank az ügyfelét ért támadás miatt feljelentést tett az ügyben. Fontos részlet, hogy a cikkekben szereplő több százmilliós összeg több hitelintézet számláiról érkezett a csalókhoz – jegyzik meg. Az OTP Bank ugyanakkor a közlés szerint a 6 millió forintos visszaélést/kárt is megengedhetetlennek tartja, ezért folyamatosan fejleszti, tökéletesíti biztonsági rendszereit. Ezen felül a hitelintézet folyamatosan honlapján jelzi az adathalász kísérletekről szóló felhívásokat, ennek eredményeként a legtöbb ügyfél már maga küldi el ügyfélszolgálatukra az általuk gyanúsnak ítélt adathalász oldalak képét. Azt javasolják, ha bármely bank ügyfele egy online utalás, vagy online fizetés során problémát, nem megszokott jelenséget tapasztal, ne hagyja jóvá a tranzakciót, hanem haladéktalanul kérje a banki ügyintézők segítségét telefonon, online vagy személyesen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában