Járvány

2020.03.26. 14:30

Több mint 35 ezer azonosított fertőzött van Németországban

Németországban átlépte a 35 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint csütörtök délelőtt 37 323 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4332 esettel – 13,1 százalékkal – több azt egy nappal korábbi 32 991-nél. A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 164-ről 206-ra emelkedett.

A fertőzöttek számának növekedési üteme így továbbra is viszonylag alacsony. Az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét egyelőre nem feszíti túl a járvány.

A kórházak országos szövetségének (Deutsches Krankenhausgesellschaft – DKG) legutóbbi, szerdai tájékoztatása szerint egyetlen intenzív osztályon sem okoz gondot a Covid-19 súlyos eseteinek ellátása, de már érezhetően emelkedik a betegek száma.

A hullám felerősödése a következő időszakban, nyolc-tíz napon belül várható. Németország igyekszik segíteni a nehezebb helyzetben lévő európai uniós társországoknak, az utóbbi napokban Olaszországból és Franciaországból is átvettek néhány beteget.

Hollandiában csütörtökre virradóan 852-vel emelkedett a fertőzöttek, és 24 óra leforgása alatt 80-nal a halottak száma.

Az országban összesen 6412 fertőzöttet tartanak nyilván, valamint 356-an haltak meg a decemberben Kínában megjelent koronavírus okozta megbetegedésben.

Luxemburgban, ugyancsak csütörtökön a fertőzöttek száma 234-gyel gyarapodott, ezzel a mintegy 620 ezer lakosú országban 1333 fertőzött van. A halottak száma ötödik egymást követő napon sem változott, maradt nyolc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában