Visszaélés

2017.12.12. 16:53

Tizennégy év fegyházbüntetésre ítéltek egy pedofil tanárt

A nem jogerős ítéletet a Fővárosi Törvényszék hozta kedden egy testnevelő tanár ellen, akit 28 rendbeli szexuális erőszakkal, 20 rendbeli szexuális visszaéléssel, 2 rendbeli szexuális kényszerítéssel és 5 rendbeli testi sértéssel vádoltak.

A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta: a férfi a csepeli Burattino Általános, Közép- és Szakképző Iskola, Gyermekotthonban volt testnevelő tanár. Az ítélet szerint 2005 és 2014 között 36 intézeti nevelt és szociálisan hátrányos helyzetű, 8 és 18 év közötti fiúval szemben követte el a bűncselekményeket.

Tizenkét sértettel szemben úgy valósította meg a szexuális erőszak bűntettét, hogy a fejüket a nemi szervéhez nyomta, vagy gáz-riasztófegyverrel fenyegette meg és szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerítette őket. Tizenhat sértett még nem töltötte be a 12. életévét, amikor a vádlott hasonló szexuális cselekményekre kényszerítette őket.

A volt tanár tizennégy esetben a nevelése, felügyelete alatt álló 12 és 14 év közötti, hatszor a tanári pozíciójával visszaélve 14-18 év közötti fiúkat vett rá szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére. Kihasználta azt is, hogy két fiú fél tőle, és kényszerítette őket szexuális cselekmény eltűrésére. A férfi tizennégy fiúval 12 éves koruk előtt és után is fajtalankodott.

A vádlott mindent tagadott. Azt állította, hogy a fiúk kitalált történeteket adtak elő, amire az iskola vezetői készítették fel őket. Szerinte az iskola azért akarta ellehetetleníteni, mert a kollégák panaszai szerint túl közel engedte magához a gyerekeket, túl közvetlenül viselkedett velük. Arra is hivatkozott, hogy merevedési problémákkal küzd, ezért a nemi bűncselekményeket nem is követhette el.

A törvényszék a vádlott bűnösségét a sértettek következetes, pszichológus szakértő által is alátámasztott terhelő vallomására, a közvetett tanúk nyilatkozatára, valamint a vádlott és a sértettek Facebook-levelezésére alapozta. Az orvosszakértői vizsgálat pedig cáfolta a vádlott azon védekezését is, hogy merevedési problémákkal küzdene.

A férfit a bíróság véglegesen eltiltotta a gyermeknevelői, -felügyelői, gyermekgondozási és -ápolási foglalkozásoktól.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosításért, az előzetesben maradó vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában