Szijjártó: a Türk Tanácshoz fordultunk és két ország már segített is

Törökországtól és Üzbegisztántól már kaptunk is segítséget a külügyminiszter tájékoztatása szerint.

Hosszú küzdelemre kell számítanunk a koronavírus ellen: több területen is védekeznünk kell – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán péntek hajnalban megjelent bejegyzésében.

Hosszú küzdelemre kell számítanunk a koronavírus ellen: több területen is védekeznünk kell.Az egészségügyi területen…

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. március 26., csütörtök

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: az egészségügyi védőfelszerelések biztosítása érdekében Magyarország a Türk Tanácshoz is fordult, és két országtól, Törökországtól és Üzbegisztántól már kaptunk is segítséget.

Az egészségügyi területen a védekezés egyik legfontosabb feladata, hogy legyen elég védőfelszerelés

– hangsúlyozta a miniszter.

Emlékeztetett, hogy ennek biztosítása érdekében Magyarország nagy mennyiségben rendelt eszközöket Kínából, ahonnan az elkövetkezendő napokban és hetekben tucatnyi repülőgéppel több száz tonnányi felszerelés fog érkezni.

Emellett az elmúlt napokban a Türk Tanácshoz is fordultunk, és azután, hogy a török kormány engedélyezte 8 tonna, maszkok alapanyagaként használatos textil Magyarországra szállítását, ma Üzbegisztán felajánlásaként érkezik összesen 150 ezer védőmaszk – tette hozzá.

„Nagyrabecsülés és köszönet jár a török és az üzbég kormánynak a segítségért: a bajban mutatkozik meg, hogy ki az igaz barát!” – írta Szijjártó Péter.

A miniszter bejegyzéséhez mellékelte Sardor Umurzakov, Üzbegisztán miniszterelnök-helyettesének neki címzett levelét, amelyben azt írta: Üzbegisztán baráti országként és a Türk Tanácsban partner tagországként Magyarország mellett áll ezekben a nehéz időkben.

Az üzbég miniszterelnök-helyettes támogatásáról biztosította Magyarország népét, jó egészséget, összefogást és bátorságot kívánva.

Hozzászólások

járvány Veres Edina
Pontos terv biztosítja a nógrádi szemétszállítást, de lomtalanítás nem lesz
szükséges szabályozás / 9 órája
Brexit-ügyi tárgyalók az ír határkérdés mielőbbi rendezésében állapodtak meg
A felek megegyeztek, hogy részletes ütemtervet kell készíteni mihamarabb a vámellenőrzési eljárások bevezetésére.
rekordok / 10 órája
Reigl Judit alkotásaiért fizették a legtöbbet 2008 és 2019 között
Ne dőljön be / 10 órája
Állítólagos koronavírus elleni termékek netes árusítását vizsgálták
#nekedenekelek / 11 órája
Oláh Gergő 42 énekessel, dalban mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak (videó)
mindig profik / 12 órája
Sztárséfek otthoni konyháikból tanítják főzni a franciákat
hiánypótló egészségügyi eszközök / 12 órája
Jószolgálati nagykövetként segíti a maszkok készítését Lévai Anikó
gyűjtemény / 12 órája
Ezek a járvánnyal kapcsolatos leggyakoribb tévhitek