ellentmondások

2020.04.21. 20:00

Szexuális zaklatási botrány a BKK-nál

Személyes érintettsége ellenére járhatott el a BKK vezérigazgatója a szexuális zaklatással vádolt élettársa, a vállalat elektronikus jegyrendszerének a projektvezetője ügyében.

Nagy Zsoltot azóta már elbocsátottak a cégtől. A vállalatot vezető Varga Ivett szerint is részletesebben kellene átgondolni és kidolgozni az esélyegyenlőségi szabályzat rendelkezéseit a fővárosi vállalatnál.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának, Varga Ivettnek az élettársa ellen zaklatási ügy miatt indult vizsgálat a közlekedési vállalatnál – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap úgy értesült, Nagy Zsolt, az elektronikus jegyrendszer projektvezetője egyebek mellett fogdosással és szexuális tartalmú üzenetek küldésével a BKK több munkavállalóját is zaklatta, amit a vállalatot fenntartó fővárosi önkormányzat is elismert a lapnak. Bár arra a kérdésre nem adtak egyértelmű megerősítő választ, hogy Nagy Zsolt és Varga Ivett tartós magánéleti viszonyt folytatnak-e, sokatmondó, hogy a főváros azt írta: a vezérigazgató jelezte érintettségét, és haladéktalanul kizárta magát az esélyegyenlőségi bizottság jelentésének értékeléséből annak kézhezvétele után, ezért azt a BKK igazgatóságának elnöke (Draskovics Tibor) végezte el.

A Magyar Nemzet birtokába került belső levelezésből viszont az látszik, hogy a vezérigazgató a vizsgálat elején nem mentette ki magát összeférhetetlenségre hivatkozva, sőt az ügyben eljárt egy darabig, és védte Nagy Zsoltot a vizsgálatot végzőkkel szemben.

A bizottság által javasolt munkáltatói intézkedést – vagyis a munkavégzés alóli felfüggesztést – nem tette meg, és más intézkedést sem javasolt az ügyben. Varga Ivett ugyanis nem látta alátámasztottnak a bizottság megállapításait a vizsgálat során felvett jegyzőkönyvek alapján, ráadásul a vírushelyzetre hivatkozva sem tartotta lefolytathatónak a vizsgálatot. „A jegyzőkönyvben foglalt állítások – még ha igaznak bizonyulnának – feltehetőleg akkor sem alapoznának meg azonnali hatályú felmondást” – fogalmazott a vezérigazgató az e-mailben, hozzátéve: valószínűleg sem ő maga, sem pedig Karácsony Gergely nem tudna a vizsgálati jegyzőkönyv alapján megfelelő munkaügyi intézkedést tenni.

A Főpolgármesteri Hivatal azonban ezzel épp ellentétes tájékoztatást adott a Magyar Nemzetnek.

„Karácsony Gergely utasítást adott arra, hogy a BKK szüntesse meg Nagy Zsolt munkaviszonyát, s ebben a kérdésen alapítói határozatot is kiadott, hogy a vezérigazgató ne kényszerüljön a munkáltatói jogkörgyakorlás körében tartalmilag maga döntést hozni” – írták. Úgy tudjuk, az esélyegyenlőségi bizottság rendőrségi feljelentést javasolt az ügyben a vezérigazgató elfogultsága miatt – erről a fővárost is tájékoztatták –, Varga Ivett pedig végül engedett a nyomásnak, és jóváhagyta a hatóság bevonását. Ugyanakkor azt bizonygatta egy belső e-mailben: a rendőrségi feljelentés megtételéhez szükséges, hogy a neki átadott, zömükben aláíratlan dokumentumok szignózott, hivatalos eredetijét is megkapja, különös tekintettel a bejelentő és a többi meghallgatott tanú meghallgatásáról készült jegyzőkönyvekre, illetve tanúvallomásra.

A főváros a lapnak adott válaszában arra is kitért: a BKK-nak külön belső szabályzata és eljárásrendje van a jelenlegihez hasonló zaklatások, panaszok kezelésére. Állításuk szerint a szabályzat biztosította a panaszok gyors és hatékony kivizsgálását, illetve a szükséges munkáltatói intézkedések megtételét. Ennek ellentmond, hogy Varga Ivett pár nappal a főváros válasza előtt azt írta: a jövőre nézve érdemes lenne házon belül végiggondolni és részletesebben kidolgozni az esélyegyenlőségi szabályzat rendelkezéseit. A Magyar Nemzet azt is megtudta, bár Nagy Zsolt hangoztatta, hogy csak a panasztevők beadványának ismeretében írná alá a jegyzőkönyvet, még három nappal annak kézhezvétele után sem tette ezt meg. A projektvezető egyébként – aki korábban rendőrként részt vett a Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes elleni nyomozásban is – több éve töltött be vezető pozíciókat a BKV-nál és a BKK-nál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában