Ország-világ

2021.07.10. 18:54

Szentkirályi Alexandra: köszönet a rendőreinknek és a honvédeinknek!

A kormányszóvivő a déli határkerítésnél tett látogatást szombaton.

Forrás: Facebook

Fotó: Szentkirályi Alexandra

„Jó kezekben van az ország biztonsága. Köszönet a rendőreinknek és a honvédeinknek!”

– kezdte Facebook-bejegyzését a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra kifejtette:

A járvány idején a rendőrök és a katonák kivették a részüket a védekezésből, legyen szó a kórházak adminisztrációjának támogatásáról, járőrözésről, oktatási intézmények fertőtlenítéséről vagy a határvédelemről. Utóbbi azért is fontos, mert a pandémia alatt ugyan kevés szó esett róla, mégis ez idő alatt is sokan, személyesen is megtapasztalhatták, mit jelent a migrációs nyomás az ország határvidékein.

Hozzátette: „Csak idén mintegy 40 ezer illegális határátlépési kísérletet jelentettek, ami közel négyszerese a tavalyi év azonos időszakához képest. A rendőrök katonai megerősítéssel dolgoznak, és a bácsszentgyörgyi határátkelő mellett magam is láthattam, Hirmann Máté százados úrral, hogy hazánk hatalmas erőfeszítéseket tesz nem csak a magyar emberek, hanem egész Európa biztonsága érdekében.

Ezt jól mutatja az is, hogy tegnap éjszaka a Bács-Kiskun megyei határszakaszon összesen 73 migránst tartóztattak fel. Az itt szolgálatot teljesítők szerint általánosságban elmondható, hogy 90 százalékban fiatal férfiak próbálnak meg átjönni a határon. Köszönet a határvédelemben szolgálatot teljesítőknek, akik a nap 24 órájában elképesztő gyorsasággal avatkoznak be ott, ahol szükség van rájuk!” – zárta Facebook-bejegyzését a kormányszóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában