Elemzés

2021.11.25. 11:27

Századvég: Márki-Zay nyilatkozatai a 2010 előtti szocialista világot idézik

A baloldal kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter azt sugallta, hogy a növekvő üzemanyagárakra – a 480 forintos felső határ hatósági rögzítése helyett – jobb megoldás lenne, ha az emberek kisebb vagy hibrid gépjárművet vásárolnának, illetve nem egyesével, hanem többen mennének együtt munkába.

Ezenfelül a hódmezővásárhelyi polgármester a rezsicsökkentés alternatívájaként felvetette, hogy „kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni”, valamint ostobaságnak nevezte, hogy a világpiaci árakat „meg lehet állítani a határon”. A szóban forgó kijelentésekre tekintettel a Századvég feltérképezte, hogy milyen hasonlóságok vannak Márki-Zay „válságkezelési” javaslatai, és a 2010 előtti szocialista politika alakítóinak látásmódja, illetve a társadalmi-gazdasági kihívásokra adott reakciói között.

A baloldal korábban is a megszorítások pártján állt

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének említett felvetései nem meglepőek abból a szempontból, hogy a hazai balliberális erők válasza a jelentkező válsághelyzetekre hagyományosan az emberek és vállalkozások terheinek növelése volt. Többek között

  • 2002 és 2010 között a baloldali kormányok több mint 40 alkalommal emeltek adót,
  • Gyurcsány Ferenc megszüntette a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családok esetében, a háromgyerekesekét pedig 60 százalékkal csökkentette,
  • 2007-ben és 2008-ban több mint 14 000 pedagógust bocsátottak el, több mint 100 iskolát zártak be, 748 iskolát beolvasztottak más intézményekbe, így összesen 1000 település maradt helyi iskola nélkül,
  • bevezették a felsőoktatási tandíjat, a kórházi napidíjat, valamint a vizitdíjat, melyeket a 2008-as népszavazás törölt el,
  • bezárták a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központot, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI), valamint a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetet, továbbá összevonták, illetve leépítették a Szent Margit Kórházat, a Budai Gyermekkórházat és a Szent János Kórházat,
  • befagyasztották a közszféra béreit, megszüntették a 13. havi bért,
  • végezetül visszavonták a 2009-es és 2010-es nyugdíjkorrekciót, és eltörölték a 13. havi nyugdíjat.

Márki-Zay Péter bukott szocialista mintát követ

A 2010 előtt regnáló balliberális tömb közömbössége az emberek és a gazdasági szereplők mindennapi problémái iránt azonban nem pusztán az említett megszorító intézkedések végrehajtásában öltött testet, hanem – hasonlóan Márki-Zay jelenlegi megnyilvánulásaihoz – a baloldali politikusok kommunikációjában is. Gyurcsány Ferenc 2006-ban az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén – a munkaadókat bírálva – kijelentette: „el lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”. Ugyanebben az évben Kóka János, a Gyurcsány-kormány egykori gazdasági minisztere úgy reagált arra, hogy az általa vezetett minisztérium dolgozói tiltakoztak az elbocsátások ellen, hogy „a mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni”. Szintén Kóka a Magyar Tudományos Akadémia szerepéről úgy vélekedett, hogy „az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak”. Emlékezetes továbbá, hogy Veres János, Gyurcsány egykori pénzügyminisztere – hazánk valós gazdasági helyzetének leplezése céljából – a 2006-os országgyűlési választások előtt azért tiltotta meg a minisztériumi beosztottjainak, hogy a költségvetési folyamatok alakulásáról pontosabb számításokat végezzennek, mert abból nézete szerint „politikai ügy” lett volna, mivel „Magyarország egy ilyen ország”.

Világosan látható tehát, hogy Márki-Zay Péter mind a javaslatai – amelyek keretében újabb és újabb terhekkel sújtaná az embereket és a vállalkozásokat –, mind a politikai stílusa tekintetében maradéktalanul azonosult a baloldal évtizedek óta követett irányvonalával. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a magyar választók 2010 óta három egymást követő országgyűlési választáson mondtak nemet a bukott szocialista politika visszatérésére – zárja elemzését a Századvég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában