a döntés után

2019.03.20. 22:22

Szakértők: óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek

Orbán Viktornak szerdán sikerült megakadályoznia, hogy az Európai Néppárt liberális és baloldali szárnya győzelmet arasson a kereszténydemokraták felett.

Orbán Viktor miniszterelnök az EPP ülése után tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig.

„Minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, négy választást nyertünk meg a magyar polgárok akaratából.

A kormányfő, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott:

”A legutóbbi három európai parlamenti választáson 47, 56 és 52 százalékot kaptunk. Nyilván egy ilyen párt nem engedi meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, mert akkor inkább feláll és távozik.„

Ifjabb Lomnici Zoltán, alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában azt mondta: az ülésen történtek óriási győzelmet jelentenek a Fidesznek, egyúttal óriási vereséget a bevándorláspárti erőknek.

Súlyos vereséget szenvedtek azok az erők, politikai szereplők, amelyek, illetve akik a Fidesz kizárását szerették volna elérni – tette hozzá Lomnici Zoltán, megjegyezve: hiába ment Brüsszelbe Soros György fia, Alex Soros is, sem neki, sem Judith Sargentininek sem sikerült kikényszerítenie, hogy kizárják, vagy felfüggesszék a Fideszt.

A történtek magyar belpolitikai helyzetre gyakorolt hatásairól Lomnici Zoltán azt mondta: az ellenzéki pártok ”ebből a szempontból nem hitelesek„. Minden józan magyar ember tudni fogja, hogy újabb csatát vívott Orbán Viktor miniszterelnök, sikeresen.

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető kutatója hangsúlyozta: Orbán Viktornak sikerült megakadályoznia, hogy az EPP liberális és baloldali szárnya győzelmet arasson a kereszténydemokraták felett. Értékelése szerint a ”csata„ győzelemmel ért véget, de a ”háború„ ettől még folytatódni fog európai szinten és a néppártban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában