Járvány

2020.11.16. 22:48

Svédországban további korlátozásokat vezettek be

A jövő héttől tilos az országban nyolc főt meghaladó nyilvános összejöveteleket tartani.

A svéd kormány hétfőn közölte, hogy a koronavírus-fertőzöttek számában bekövetkezett növekedés megfékezése érdekében a jövő héttől tilos az országban nyolc főt meghaladó nyilvános összejöveteleket tartani.

Ez a második tilalmi intézkedés amelyet a svéd hatóságok kevesebb mint egy hét alatt bejelentettek, miután nemrég közölték, hogy tilos az alkoholvásárlás este 10 órától, a bárok, éttermeknek és éjszakai kluboknak pedig este fél 11-kor be kell zárniuk.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök azzal indokolta az intézkedést, hogy kevésbé tartották be az ajánlásokat, ami szerinte „érthető” a járvány hosszú időtartama miatt, mindazonáltal hangsúlyozta annak fontosságát, hogy gyorsan cselekedjenek a fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében, és a „modern időkben példátlannak számító” intézkedést hozzanak.

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott skandináv országnak számító Svédországnak a járvány elleni eddigi stratégiája lazább volt szomszédjaiéhoz képest.

Svédországban viszonylag kevés korlátozást vezettek be, inkább az ajánlásokra és az egyéni felelősségre helyezték a hangsúlyt.

Az elmúlt két hétben azonban jelentősen növekedtek a koronavírus-fertőzöttekre vonatkozó számadatok Svédországban. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legutóbbi adatai szerint az elmúlt két hétben 100 ezer lakosra átlagosan 511,9 újabb esetet regisztráltak, kétszer annyit mint Dániában, és többet mint Hollandiában és Nagy-Britanniában.

Svédországban eddig több mint 180 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzésből eredő 6189 halálesetet jegyeztek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában