szemben az ígéretekkel

2020.07.04. 10:09

Svédország elmaradt tesztelési céljától

Svédországnak nem sikerült elérnie még márciusban kitűzött tesztelési célját a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, hogy hetente 100 ezer laborvizsgálatot végezzen el, a múlt héten is csak 75 ezer embert teszteltek – szembesítette a helyi sajtó pénteken a svéd kormányt ígéretével és az eredménnyel.

Anders Tegnell, a svéd kormány járványügyi szakértõje nyilatkozik a koronavírus-járványról tartott naponkénti stockholmi sajtótájékoztatón 2020. május 6-án.

Forrás: MTI / EPA / TT Hírügynökség

Fotó: Claudio Bresciani

Április elején a svéd közegészségügyi hivatal azt jövendölte, hogy már pár héten belül elérik a napi 100 ezer tesztet, ám ez immár három hónappal később sem sikerült.

„Valószínűleg alábecsültük a probléma összetettségét – mondta Tegmark Wisell, a hivatal egyik vezetője.

Magam sem számítottam arra, hogy ilyen sokáig tart elérni a célt. Egyes területeken ódzkodnak a széles körű teszteléstől, mert attól tartanak, hogy túlterhelik a helyi egészségügyi rendszert, máshol a szükséges digitális rendszerek telepítésével akadtak gondok, és előfordult, hogy nem volt elég teszteszköz – tette hozzá.

Svédországban a járvány miatt nem léptettek életbe olyan szigorú korlátozásokat, mint máshol. Az oktatási intézmények és az éttermek is nyitva maradtak, és karantént sem rendeltek el. A 9,4 millió lakosú országban több mint 64 ezren fertőződtek meg a koronavírustól, a ragály halottjainak száma pedig ötezer fölött van, ami arányaiban is sokkal több, mint kisebb lélekszámú skandináv szomszédainál.

Borítókép: Anders Tegnell, a svéd kormány járványügyi szakértõje nyilatkozik a koronavírus-járványról tartott naponkénti stockholmi sajtótájékoztatón 2020. május 6-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában