Ország-világ

2021.08.16. 06:16

Soros embere tartja szemmel Jakab Pétert?

Időről időre felbukkan a Jobbik rendezvényein Soros György egyik bizalmi embere, Teplán István, aki annak idején nemcsak a CEU alapításában vett részt, de a Gyurcsány-kormány fő személyzetise is volt. Teplán sürgölődése azért is érdekes, mert a Jobbik körüli 2017-es felbukkanása óta a párt gyakorlatilag az általa vázolt úton haladt. Ám világmegváltó gondolatok ide, néppártosodás oda, a jelek szerint több neonáci manapság is aktív a pártban, olyannyira, hogy több, fajgyűlölő eszméket hirdető személyt is rajthoz állt az előválasztáson.

Budapest, 2021. június 7. Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetõje napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. június 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Soros György egyik embere még a kisebb pártrendezvényekre is követi Jakab Pétert. A Magyar Nemzet forrásai szerint a CEU alapításában is részt vevő Teplán István legutóbb a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének a Keleti pályaudvarnál tartott lakossági fórumán tűnt fel. A milliárdos spekuláns bizalmasa éppen akkor jelent meg a helyszínen, amikor Jakab – a baloldal szokásos lózungjának számító – kormányzati lopásról beszélt.

Források szerint Teplán a Jobbik nyári értelmiségi rendezvényén is feltűnt, a hallgatóság soraiban ült, amikor Jakab Péter azt próbálta meg érvekkel alátámasztani, miért álltak össze Gyurcsányékkal.

Hogy Teplán milyen befolyást gyakorolhat jelenleg a Jobbikra a Jakab Péter körüli sürgölődésével, leginkább az alapján sejthető, hogy amióta Soros embere 2017-ben feltűnt a Jobbik körül, a párt gyakorlatilag az őáltala felvázolt úton haladt. Teplán – aki a 2010 előtt a Kormányzati Személyügyi Központ (KSZK) főigazgatója, vagyis Gyurcsány Ferenc fő személyzetise is volt – arról beszélt az N1 TV által is megosztott 2019-es videón, hogy a Jobbiknak félre kell söpörnie a párton belüli ideológiai vitákat, alakítsanak ki néppárti profilt, és fókuszáljanak a vidékre. Teplán kifejtette: óva intene az identitáskérdéstől, az ideológiagyártástól, az eredeti értékekhez való visszatéréstől, s attól, hogy inkább legyenek kevesen, de azok mindenben értsenek egyet. „Már elég kevesen vagyunk szerintem, tovább nem kell csökkenteni a létszámot. És nem kell mindenben egyetérteni. Most én azt gondolom, nem annak van ideje, hogy megbeszéljük azt, hogy ki mit gondol a magyar történelmi sérelmekről vagy a 64 vármegyéről. [...] Egy valódi néppártnak kéne létrejönnie, mert szerintem csak egy néppárt képes arra, hogy ezt az egy nagy kormányzó párt és sok kicsi ellenzéki párt dichotómiát megszüntesse” – fogalmazott akkor Teplán István.

Figyelemre méltó Teplán említett beszédének helyszíne is, ami szintén a Jobbik balos fordulatát igazolhatta. A Jobbikhoz közeli Bibó István Népfőiskola Alapítvány Marcaliban szervezte az „értelmiségi disputát”, amelyet a Magyar Nemzet korábbi beszámolója szerint a helyben nagypinceként emlegetett Forgách-pincében tartották, amit Suchman Tamás egykori szocialista főprivatizátor nevelt fia üzemeltetett.

Ironikus, hogy éppen a balliberális CEU-alapító értelmiségi ösztönözte arra a Jobbikot, hogy ne nézzen szembe a szélsőjobboldali múltjával, ne bolygassák, hogy kinek milyen világnézete van, hiszen „már így is túl kevesen vannak”.

Ezt a tanácsot láthatóan megfogadta a Jobbik, hiszen egymás után derül ki az előválasztáson indított jelöltjeikről, hogy neonáci eszméket hirdettek. Süle Zsolt esete már a harmadik csontváz volt, ami kihullott a szekrényből, előtte pedig Bíró László – aki azóta visszalépett az előválasztástól – és Tóth Péter antiszemita és rasszista kijelentései kerültek a reflektorfénybe. Pikáns adalék, hogy utóbbi mellett a DK és személyesen Gyurcsány Ferenc is kampányolt Szegeden.

Emlékezetes, hogy 2017-ben a Jobbik a bérunióval kampányolt, s az ezzel foglalkozó novemberi brüsszeli konferenciájukon szintén Teplán István volt a moderátor. Ez akkoriban arra utalt, hogy a Jobbik látványos ideológiai fordulatokat produkáló, unióellenesből föderalistává avanzsált politikusa, Gyöngyösi Márton lehet Teplán fő kapcsolattartója.

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 7-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában