teljes emberré nevelés

2019.07.19. 07:15

A táborozások megerősítik a fiatalokat közösségükben

A gyerekek és a fiatalok számára nagyon fontos, hogy legyenek olyan találkozók, amikor sokkal több időt tudnak szánni egymásra – mondta az államtitkár.

Fontos, hogy a fiatal korosztály meg tudja magát erősíteni közösségében, magyarságában és kereszténységében – mondta el a közmédiának Soltész Miklós Szigetmonostoron, a felvidéki szervezésű Kaptár – keresztény ifjúsági találkozó programjaira látogatva csütörtökön.

A táborozások lehetőséget teremtenek a fiatalok teljes emberré nevelésében, hiszen az iskolaidőszak erre nem mindig alkalmas – hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A gyerekek és a fiatalok számára nagyon fontos, hogy legyenek olyan találkozók, amikor sokkal több időt tudnak szánni egymásra, a határon túl élő közösségeknek pedig – akiknek anyanyelvük, magyarságuk megőrzésére is erőt kell fordítaniuk – nagy mértékben segíti egy-egy tábor

– mutatott rá.

Az elmúlt évek során a magyar kormány – akár az Erzsébet, akár a Határtalanul programon vagy az egyházi táborok támogatásán keresztül – külhoni fiatalok ezreit hozza Magyarországra vagy segíti a táboroztatásukat. Bár a felvidéki magyarság a többi külhoni magyarsághoz képest nagyon jó anyagi helyzetben van – mondta -, a nyelvvesztés, a közösségvesztés szempontjából sok veszély fenyegeti őket. Ezért fontos – emelte ki -, hogy a 16-35 év közötti korosztály

minél több olyan lehetőséggel találkozzon, amikor saját magukat is megerősítik a közösségben, illetve nyelvüket és magyarságukat, s mindebben erősíti őket a kereszténységük is.

A tábor 400 ezer forint támogatást kapott – tájékoztatott Soltész Miklós, hozzátéve, hogy ezen a nyáron 200, külhoni és magyarországi egyházi tábor több mint 70 millió forint támogatásban részesült. Az államtitkár kiemelte, hogy

ezek a táborok megerősítik keresztény közösségeinket, külhoniakat, magyarországiakat egyaránt.

A július 17. és 21. között zajló táborba elsősorban felvidéki magyar fiatalok érkeztek, de az anyaországból is jelentkeztek – mondta el Kádek László táborvezető, aki felidézte, hogy 2015-ben szervezték meg először a tábort református mintára. Az idei a negyedik – folytatta -, eddig kétszer szlovákiai, kétszer magyarországi helyszínnel. A találkozóra olyan 16 és 35 év közötti fiatalokat várnak, akik elfogadják a keresztény értékeket. A mintegy 120 magyar fiatal között döntően katolikusok találhatók, de evangélikus és református fiatal is érkezett.

Az idei év központi témája az egyensúly Istennel és az emberekkel – közölte -, de a délutáni fakultációk és az esti evangelizációk számos más témát is érintenek, ilyen például a Z generáció az egyházban, A szélsőséges csoportok és jelképrendszerük vagy John Simoneau előadásai. A fő- és fakultatív előadások mellett zenével, lelki programokkal és sportolási lehetőséggel várják a fiatalokat, utóbbiba az államtitkár is bekapcsolódott a csütörtöki látogatásakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában