Járvány

2020.10.14. 23:12

Robbanásszerű emelkedésnek indult a fertőzések száma Németországban

Már nem csupán fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen, exponenciálisan növekedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban – jelentette ki Angela Merkel kancellár szerda este Berlinben.

A kancellár a tartományi kormányfőkkel nyolc órán keresztül folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, hogy fel kell tartóztatni a járványt, méghozzá nemcsak azért, mert túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer, hanem azért is, mert Németország gazdaságilag sem engedhet meg magának még egyszer általános zárlatot, mint kora tavasszal, a járvány első hullámának idején.

Az egyeztetésen megállapodtak a leginkább fertőzött térségekben alkalmazandó új szabályokról, amelyek a többi között a vendéglátóhelyek nyitvatartásának és a nem egy háztartásban élők találkozásának korlátozásáról szólnak. Bő tíz nap múlva lehet majd felmérni, hogy mennyire hatásosak, és sikerül-e az új, és a már hónapok óta alkalmazott régi szabályok révén lassítani a járványt – mondta Angela Merkel, kiemelve, hogy Németország döntő jelentőségű napok előtt áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában