Ország-világ

2020.07.02. 13:50

Rétvári Bence: elfogadhatatlan, hogy bárkinek félve kelljen bemennie az iskolába

Tanárt és diákot megfélemlíteni, bántalmazni szigorúan tilos: ez olyan norma, amit mindenkinek, függetlenül a szociális helyzettől vagy származástól, be kell tartania – minderről Horváth László fideszes országgyűlési képviselő beszélt csütörtökön napirend előtt az Országgyűlésben.

Budapest, 2020. július 2. Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. július 2-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Horváth László (Fidesz) napirend előtt arról beszélt: akik azokban az iskolákban dolgoznak, ahol baj van, azt mondják, hogy szükség van az iskolaőrségre.

Akik nincsenek ott – a baloldali politikusok és az ő holdudvarukba tartozó szakértők – viszont megint fordítva ülnek a lovon, nem az áldozatokat képviselik, hanem az elkövetőknek próbálnak felmentést, menlevelet adni

- hangsúlyozta az Origo tudósítása szerint. Leszögezte: az iskolában nincs helye az erőszaknak, mert ahol erőszak van, ott sem tanítani, sem tanulni nem lehet.

Tanárt és diákot megfélemlíteni, bántalmazni szigorúan tilos: ez olyan norma, amit mindenkinek, függetlenül a szociális helyzettől vagy származástól, be kell tartania – jelentette ki.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elfogadhatatlannak nevezte, hogy bárkinek félve kelljen bemennie az iskolába, attól tartva, hogy ott erőszak, agresszió éri. Elmondta: szeptember 1-jétől kezdhetik meg a munkát az iskolaőrök ott, ahol az iskola kéri.

Az őrök testi kényszert és bilincset használhatnak, ha egy tanár riasztja őket, önvédelemre pedig vegyi eszközt vagy rendőrbotot alkalmazhatnak, fegyver nem lesz náluk.

Jelezte: egy mobilapplikációt akarnak minél előbb kifejleszteni, így egy „pánikgombbal” tudják majd a tanárok riasztani az iskolaőrt.

Szigorúbb lesz a magyar szabályozás

Földi László (KDNP) arról beszélt: az 1970-es években a műanyag az előrelépés, a hasznosság és a modernitás jelképe volt, műanyag nélkül nem létezne számtalan gép, szolgáltatás vagy áru, azonban az utóbbi években nyilvánvaló lett, hogy az egyszer használatos műanyag termékek elviselhetetlen mértékű környezeti terhelést jelentenek. Leszögezte:

a kormány és a Fidesz-KDNP elkötelezett a környezetvédelem mellett, ezért javasolták az EU-s irányelveknek megfelelően számos egyszer használatos műanyagtermék betiltását.

Ugyanakkor – folytatta – a kínálat mögött emberek tízezreinek munkahelye van, amelyet nincs joguk veszélyeztetni, hiszen a járvány is elég bajt okozott a munkaerőpiacon. A kormány bölcsen felismerte a helyzet komolyságát, ezért módosítja a betiltási határidőket – tette hozzá.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára hangsúlyozta:

nem lehet politikai divat kérdése a teremtett világ védelme.

A baloldalt azzal vádolta a kormányt, hogy csak beszél, de nem cselekszik ebben a kérdésben. Jelezte: az Országgyűlés előtt lévő javaslat az EU-s rendelkezéseknél szigorúbb szabályokat tartalmaz.

Ennyivel nő az egészségügy büdzséje

Rétvári Bence Varju Lászlónak (DK) válaszolva azt mondta: 156 milliárd forinttal növekszik jövőre az egészségügy büdzséje, amely 77 százalékkal lesz több, mint az utolsó szocialista kormány alatt volt. Az önkormányzatok is többlettel gazdálkodhatnak – hangsúlyozta.

Újpest kapcsán azt mondta: tudja, hogy Varju László naponta egyeztet a kerületi ügyekről abban a városrészben, ahol nemrég a korábbi SZDSZ-es Ungár Klára lett a rendelő vezetője, kommunikációs feladatokkal pedig a DK-s Gréczy Zsolt fiát bízták meg.

Szerinte Varju László hétről hétre Che Guevaraként küzd a tao-támogatások, vagyis egy nem létező probléma ellen. Rámutatott: Az önkormányzatok másban sem bíznak, az ellenzéki polgármesterek is tao-forrásokat gyűjtenek, Brüsszel pedig hat évre engedélyezte a tao-rendszert, mivel átláthatónak, szabályosnak, törvényesnek ítélte.

Borítókép: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 2-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában