Öt év fegyházra ítélték a Szigeten drogot áruló holland fiatalokat

Az ítélet nem jogerős.

Öt év fegyházbüntetésre ítélte a Sziget Fesztiválon drogot áruló két fiatalt elsőfokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék hétfőn – közölte a bíróság.

A két 23 éves holland férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolták meg.

A hétfői előkészítő ülésen a vádlottak beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A törvényszék elfogadta a nyilatkozatokat és nem folytatott le bizonyítási eljárást.

Az elsőfokú ítélet szerint az egyik vádlott 2019-ben Hollandiában nagykereskedelmi mennyiségű marihuánát és MDMA-tartalmú tablettát (ecstasyt) szerzett be, majd rávette társát, hogy segítsen a drogot Magyarországra hozni és az augusztusi Sziget Fesztiválon értékesíteni.

Miután a rendezvény biztonsági szolgálata felfigyelt a drogárusok tevékenységére, a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatta őket. A fiatalok ruházatából, sátrából, az általuk bérelt széfből és a gépkocsijukból jelentős mennyiségű kábítószert, az értékesítéshez használt eszközöket, árlistákat, valamint készpénzt foglaltak le – írták.

A bíróság szerint enyhítő körülmény a vádlottak büntetlen előélete, a bűnösség beismerése és a megbánásuk, súlyosító körülmény viszont, hogy a jelentős mennyiséget többszörösen meghaladó kábítószerrel kereskedtek.

A törvényszék szerint a vádlottak esetében a büntetéssel elérni kívánt célok a törvényi minimumban meghatározott szabadságvesztéssel is elérhetők. Ezért öt év fegyházra ítélte és négy évre kiutasította Magyarország területéről őket. Az ítélet nem jogerős.

A bíróság megszüntette a vádlottak letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletüket: a kijelölt ingatlant csak külön engedéllyel hagyhatják el, a magatartási szabályok betartását pedig a mozgásukat nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel azt közölte, hogy az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetések lényeges súlyosítása érdekében fellebbezett.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Díjakat alapít és adományoz a Magyar Batthyány Alapítvány
Kedvezmények
Július 17-ig nyújthatóak be az adóhivatalhoz a vírus miatti méltányossági kérelmek
Gyermekvédelem / 43 perce
Kocsis Máté: a pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat
A Fidesz frakcióvezetője szerint átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség.
tippek / 1 órája
Így lesz tökéletes a zabkása
pusztító / 1 órája
Ismeretlen, agresszív algafaj fojtogatja az egyik korallzátony élővilágát
lebuktak / 1 órája
Ezzel a gyönyörű színésznővel randevúzik Amerika Kapitány (fotók)
film / 1 órája
Kaput nyitottak a nógrádi mozik, ismét pörögnek a filmkockák
Kakuk Klaudia
Napirend / 1 órája
Rendkívüli ülésen dönt a parlament a járvány miatti uniós hitelfelvételről
Az „új normális” / 2 órája
Gépi tanulással védekezhetünk az ismeretlen fenyegések ellen