Zavargások

2018.06.20. 06:25

Ostrom Nicaraguában: hat halott, harmincnégy sebesült

Durvul a helyzet: rendőrök és félkatonai alakulatok szállták meg a kormányellenes tiltakozások egyik központját.

Legkevesebb hat ember meghalt és 34 megsebesült kedden Nicaraguában, miután a kormányhoz köthető félkatonai alakulatok behatoltak Masaya városába, és megostromolták a tiltakozók által emelt barikádokat – közölte egy helyi emberi jogi aktivista.

„Valóságos vérontás zajlik” – mondta a Canal 15 nevű tévécsatornának Alvaro Leiva, a Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) igazgatója. Leiva az összecsapások sebesültjeinek számát 34-re tette, és több tucat ember letartóztatásáról számolt be a fővárostól, Managuától 25 kilométerre keletre lévő Masayából.

„Tűz alatt tartanak bennünket, szünet nélkül záporoznak a lövedékek a civil lakosokra”

- mondta. Egy másik városból, Ticuantepéből 36 sebesültről érkezett jelentés.

A zavargásokat a kormányzat áprilisban bejelentett adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei váltották ki. A tüntetők Daniel Ortega elnök távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint ugyanis az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja.

Az ANPDH adatai szerint a tiltakozásokon több mint 200 ember halt meg az elmúlt hetekben.

Ortega felesége, Rosario Murillo alelnök kedden „ennek a terrorista hullámnak, a gyűlölet-bűncselekmények hullámának” befejezését követelte az ellenzéktől, azt állítva, hogy férje a válság lezárásra törekszik.

Silvio Baez püspök ezzel szemben felszólította a nicaraguai kormányt, hogy „vessen véget a megtorlásoknak”. Egy Twitter-üzenetben azt szorgalmazta a püspök, hogy „ne mocskolja be még jobban az országról külföldön kialakult képet”.

A közép-amerikai ország katolikus egyháza hetek óta közvetít a kormány és a tüntetők közötti tárgyalásokon, amelyek azonban hétfőn elakadtak.

A tüntetők képviselői azt mondták: elfogadhatatlan, hogy a kormány nem tartja be azt az ígéretét, miszerint nemzetközi szakértőket hív meg a két hónapja tartó erőszakhullám felelőseinek megállapítására.

Jogvédő csoportok 215-re teszik az eddigi halálos áldozatok számát és több mint 1400-ra a sebesültekét. Az ellenzék szerint az áldozatok többségével a kormányhoz köthető félkatonai szervezetek végeztek. A kormány viszont az ellenzéket teszi felelőssé az erőszakért, és csak 46 halálos áldozatot ismer el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában