Felzárkóztatás

2017.12.13. 12:45

Országossá teszik a hátrányos helyzetű családok számára az ételcsomagok osztását

Szerdától az egész országra kiterjeszti a kormány a hátrányos helyzetű gyermekes családoknak szánt ételcsomag osztását, amelyre a következő években 18,3 milliárd forintot fordít – jelentette be Czibere Károly szerdán a Fejér megyei Sárbogárdon.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hangsúlyozta: elkötelezettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő családoknak minden segítséget megadjanak. A „hátránykompenzáció” egyik legfontosabb módjának a gyermekétkeztetést nevezte, jelezve: gondoltak a három évnél fiatalabb gyereket gondozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családokra is, akik az ételcsomagra jogosultak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emlékeztetett arra, hogy a program kísérleti szakasza július 6-án indult el Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol október végéig 63 ezer tartós élelmiszert tartalmazó csomagot osztottak ki egymilliárd forintnyi uniós forrásból.

Czibere Károly közölte, hogy a csomagokat havonta egyszer osztják, és a korábbi 8 ezer forintról 13 ezer forintra növelték a csomagonkénti ráfordítást. A korábbi tapasztalatok alapján a második, immár országos szakaszra a csomagok tartalmát felülvizsgálták és új, tartós élelmiszerek kerültek bele, amely így már tíz kilogrammos.

Az államtitkár megjegyezte, hogy nemcsak a három évnél fiatalabb gyerekek esetén kapnak a családok élelmiszercsomagot, hanem a hátrányos helyzetű várandós anyák esetében már a magzat 3. hónapjától jogosultak rá.

Varga Gábor a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy Sárbogárdon a szociális gyermekgondozók által kiválasztott ötven család jogosult csomagra. Kérdésre közölte, hogy a térségben 19 település érintett. Példaként említette Sárkeresztúrt, ahol 74 család kap ilyen támogatást.

Reményét fejezte ki, hogy az ételcsomagosztás nem a végleges formája a hátrányos helyzetű gyermekes családok megsegítésének, hanem Magyarország gazdasági erőforrásainak növekedésével a jövőben a felzárkóztatás más formái is megjelenhetnek. Ilyennek nevezte azt a mintegy 600 millió forintnyi Emberi Erőforrás Operatív Program forrást (Efop), amit a sárbogárdi járás humánerőforrás-fejlesztésre és a felzárkóztatáshoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtésére nyert el.

Sükösd Tamás (Fidesz) polgármester üdvözölte az országos kezdeményezést, mert szerinte valóban a legrászorultabbakat célozza meg. Úgy vélte, a szociális rendszer a garancia arra, hogy egy rászoruló család nem kap három különböző helyről támogatást, míg egy másik esetleg egyet sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában