illegális halászok

2019.09.17. 21:03

Orosz határőrök elfogtak két észak-koreai hajót, miután az egyik tüzet nyitott rájuk

Az incidens – az orosz hatóságok közlése szerint – a Japán-tengeren, de orosz területi vízen történt.

Az orosz határőrök elfogtak két észak-koreai hajót, miután az egyik tüzet nyitott járőröző naszádjukra és megsebesített három határőrt – adták hírül kedden a RIA és az Interfax orosz hírügynökségek.

Az orosz járőrök a két koreai szkúneren kívül 11 motorcsónakra lettek figyelmesek, és illegális halászaton érték őket. Az egyik kétárbócos hajót lefoglalták, mire a másikról lőni kezdtek rájuk, és három orosz határőrt megsebesítettek.

Ezek után orosz részről mindkét hajót lefoglalták és több mint 80 észak-koreai állampolgárt őrizetbe vettek. A koreai hajókat bekísérték Nahodka kikötőjébe.

Az orosz külügyminisztérium az eset miatt behívatta Észak-Korea egyik magas rangú, moszkvai diplomatáját.

A Reuters brit hírügynökség emlékeztet arra, hogy Moszkva júliusban azzal vádolta meg Észak-Koreát, hogy törvénytelenül lefoglalt egy orosz halászhajót. Phenjan válaszul közölte, hogy őrizetbe vette a legénységet, mert törvénysértőn hajózott észak-koreai vizekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában