Életre-halálra szólva

2019.06.20. 11:41

Olvasóink sommás ítéletet hoztak a teknősgyilkosságról

Olvasóink nem akarták túlbonyolítani ezt a kérdést. Valójában ezzel is csak elsiratták, elbúcsúztatták ezt a kicsi görög teknőst, aki egészen biztosan jobb sorsra érdemes teremtése volt a földnek.

Forrás: Origo

Fotó: Polyák Attila

Olvasóink túlnyomó többsége – mint kiderült – a végső kérdésekben, az életre-halálra szóló felvetésekben nem választ kerülőutat, nem bonyolódik bele nyakatekert elméletekbe, hanem inkább nyílegyenes érkezik meg a leginkább magától értetődő válaszhoz. Így volt ez a legutóbbi szavazásunk esetén is, amikor arra a rendkívül felkavaró teknősgyilkosságra kérdeztünk rá, amelyik az elmúlt héten vezető hír volt mindenütt a médiában, s amikor azt firtattuk, hogy ki mindenkit lehet itt egyáltalán áldozatnak tekinteni ebben az idővel egyre kacifántosabbá váló históriában.

Miután a szavazási kérdést hétfőn, az állatkerti görög teknőst meggyilkoló gyanúsított bírósági meghallgatása után tehettük fel, addigra már számos részletet tisztábban láthattunk, mint a kezdet kezdetén.

Eleinte azt lehetett gondolni, hogy pusztán egy primitív indulatkezelési probléma állhatott az ügy hátterében. Az első hírek próbáltak valami egyszerű értelmezést találni, ekkor lehetett arról olvasni, hogy az állatkerti kifutóról kivett kis teknős talán belepiszkíthatott a nő kezébe, aki ezért dühében tette, amit tett.

A nő bírósági meghallgatása után azonban a kamerák elő állt, a sajtónak is nyilatkozott, s egy nagyon zavaros magyarázatot adott elő arról, hogy tettével csak fel akarta hívni magára a figyelmet. Mint azt mi is megírtuk, egyrészt azt állította, hogy meg akarta mutatni a barátjának, hogyan hal meg egy teknős, másrészt azt is mondta, hogy a cselekedete lényegében egy segélykiáltás volt.

A gyanúsított televíziós nyilatkozata nem is ezért, ezek miatt az erősen megkérdőjelezhető magyarázkodások miatt volt igazán érdekes, hanem a nő előadásmódja miatt. Való igaz ugyanis, hogy a hanghordozása, a viselkedése, a mondanivalójának a töredezett, félig-meddig összefüggéstelen előadása mind-mind arra utal, hogy nemcsak az általa kegyetlenül meggyilkolt teknős, hanem ő maga is áldozat.

Egy elkallódott sors, egy szétesett személyiség sejlett fel ebből az egészből, sokakban azt a gondolatot is felvetve, hogy a vizsgálat egy későbbi szakaszában a bíróságnak azt is el kell majd döntenie, hogy mennyire beszámítható valójában az elkövető.

Innen jött az az ötlet, hogy a halálra vert, fájdalmas halált halt kis görög teknős áldozati státuszát ki nem kezdve, de kicsit átfogóbban gondolkodva felvetjük azt is, hogy vannak-e, lehetnek-e itt még más áldozatok is.

Nos, olvasóink nyilván értették ezt a megközelítést is, de egészen meggyőző többségükben – mindösszesen 61 százalékban – mégis annál a válasznál maradtak, hogy nincs ezen a kérdésen mit túlbonyolítani: itt csakis és kizárólag a kegyetlenül a halálba vert görög teknős az áldozat.

Azok az olvasóink, akik hajlamosak voltak egy kicsit mégis megbonyolítani a gondolkodást az esetről, a második helyre azt a választ hozták be, amit a videonyilatkozatok megnézése alapján szűrhettek le ők is maguknak. Így tehát 15 százaléknyian voltak köztük azok, akik úgy találták, tény és való, hogy a teknőst meggyilkoló nő zavarodottsága, szétesettsége annyira szembetűnő, hogy valójában ő is áldozat, akik a leginkább most kezelésre, mentális megerősítésre szorulna.

A harmadik és a negyedik helyen meglepő módon holtverseny alakult ki. Meghatározó volt azért azok száma is, akik ezt a rossz példát ragadósnak vélték, s attól tartottak: egyre inkább az a helyzet, hogy a meggondolatlanul ostoba állatkerti látogatók most már minden állatra fenyegetést jelentenek.

Azokban, akik 12 százalékot kitéve ezt a választ adták, talán felrémlett az a borzalmas, szintén a budapesti állatkertben megtörtént eset, amikor az egyik felelőtlen látogató teniszlabdát dobott a víziló kitátott szájába, miután a szegény jószág az akaratlanul is lenyelt labda miatt halálos kínokat élt át, s bélelzáródásban pusztult el.

Szintén 12 százalékot tett ki azoknak a válaszadóknak az összesítése, akik arra is figyelmeztettek, hogy a médiaszenzációknak mindig megvan a maguk torzító, érzelmeket felkavaró hatása.

Vagyis ha egy állat tragédiáját tisztán látjuk, akkor az sokkal inkább felkavar minket, mint ha egy állat – például a vágóhídon elszenvedett – halála kívül esik a szemhatárunkon.

Ők voltak azok, akik a vágóhídon elpusztuló, s aztán emberi fogyasztásra feldolgozható állatoknak is igazságot követelve az ő szenvedéseik miatt is jogosnak érezték a sajnálatot – nem figyelmen kívül hagyva, de a helyén kezelve a média által gerjesztett erőteljes érdeklődést.

Nem tudni, mi lesz ennek a bizarr ügynek a vége, de annyi biztos: ritkán látni ennyire meggyőző fölényt mutató szavazást. Ennek eredményét látva mi is csak csatlakozni tudunk olvasóink felháborodásához és gyászához.

Nyugodjál békében, te kicsi kis teknős! – kívánhatjuk hát az olvasóink által egyértelműen és minden kétség nélkül áldozatnak, s jószerével egyedüli áldozatnak tartott kicsi görög teknősnek.

Aki – s ebben nem lehet a szavazók között vita – egészen biztosan jobb sorsra érdemes teremtése volt a földnek.

[eweb-voting id="2704664"]

Szavazás

Ki az áldozata ennek a bizarr teknősgyilkosságnak?

A szerencsétlen teknős. Nincs mentség a nő tettére. 61%

A nő is áldozat: zavarodott, kezelésre szoruló teremtés.15%

Az összes állatkerti állat, bármelyiket érheti ilyen akció.12%

A vágóhídi állatok millióit már senki sem sajnálja? 12%

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában