Ország-világ

2020.10.05. 14:51

Nincs magyarázat arra, hogy a baloldal miért nem támogatja a védekezést

Tavasszal jól oldotta meg az ország a védekezést, de a hazai baloldal minden egyes ponton támadta azt. Nem támogatták a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, kamuvideókat és álhíreket terjesztettek a lélegeztetőgépekről – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. Kijelentette: érthetetlen, hogy a baloldal most miért nem támogatja a védekezést, erre nincs semmilyen magyarázat.

Budapest, 2020. április 27. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetõje, az egyik elõterjesztõ beszél a Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelõtti visszaállításáról szóló, kormánypárti képviselõk által benyújtott politikai nyilatkozat összevont vitáján az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. április 27-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

„Nehéz időszakon vagyunk túl, és egy nehéz időszak következik” – mondta Kocsis Máté az Origo tudósítása szerint. A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy most is óriási összefogásra van szükség. A kormánypárti frakció támogatja a MOK és a kormány közötti megállapodást az orvosi bérek emeléséről – tette hozzá. Kocsis szólt arról is, hogy az orvosi béremelés, a gazdaság-és munkahelyvédelmi intézkedések lehetőséget adnak a sikeres védekezéshez.

Rétvári Bence válaszában azt mondta, az első hullámban sikeres volt az ország.

A baloldal 2004-ben nem támogatta az összefogást a határon túli magyarokkal, most pedig a védekezés ügyében sem támogatja az összefogást.

Az Emmi államtitkára kijelentette, hogy a hálapénz intézménye megszűnhet a mostani jelentős béremeléssel.

„Soros receptkönyvéből dolgoznak”

„A járvány a felfutó szakaszában van, a magyar kormány több ízben jelezte, hogy sokkal nehezebb lesz a második hullám elleni védekezés, mint az első szakaszban” – mondta Simicskó István napirend előtti felszólalásában. A KDNP frakcióvezetője kijelentette, hogy miközben Magyarország védekezik, addig hazánkat támadás érte Brüsszel részéről.

Vera Jourová és Katarina Barley igen durva kijelentésekkel élt, és Magyarországot támadták. Ők Soros receptkönyvéből dolgoznak

- tette hozzá. A jogállamisági jelentés kettős mércét alkalmaz, elfogult, és valótlan állításokkal van tele. Simicskó szerint érthetelen Jourová támadása, miközben ég a ház Európában.

Völner Pál Simicskó Istvánnak azt válaszolta, hogy a baloldal sem az első, sem a második hullámban nem támogatta a járvány elleni védekezést. Nemzetközi hisztériakeltés zajlik a jogállamisági jelentés örvén – tette hozzá az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Ha megnézzük ezeket a jelentéseket, akkor a legfőbb sérelem a migráció megállítása és a rezsicsökkentés megvédése

- mondta Völner. Kijelentette, hogy a jelentés túlnyomó részét a Soros-szervezetek korábbi kritikái alapján írták.

Dömötör: elmehetnek társbérlőnek az Apró-villába

A munkanélküliek aránya 17-ről 4 százalékra csökkent Borsodban, a bűncselekmények száma 60 százalékkal csökkent, míg a bérek esetében 70 százalékos növekedés volt az elmúlt 10 évben – így reagált Dömötör Csaba Z. Kárpát Dániel (Jobbik) felszólalására. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szólt arról is, hogy

a borsodi időközi választáson egy antiszemita jelölt mögé sorakozott fel a baloldal.

A jobbikos képviselőknek szólva azt mondta Dömötör, hogy elmehetnek az Apró-villába társbérlőnek. A baloldal jobbikos jelöltje egy olyan ember, aki a saját munkatársait is otthagyta az út szélén, és még fenyegetőzött is – mondta az államtitkár.

Kicsit érdekes, hogy az MSZP elnöke jogállamisági kérdésekről nyilatkozik, miközben kizárták a vezetéssel egyet nem értő tagokat

- így reagált Völner Pál Tóth Bertalan (MSZP) napirend előtti felszólalására.

Jogi köntösbe bújtatja Brüsszel a magyar kormány elleni támadásait, mivel az ország megvédi magát az illegális bevándorlóktól, megadóztatja a multikat és képes volt kikerülni a túlzott-deficit eljárásból – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Szólt arról is, hogy ezen támadások közül kiemelkedett az EP német baloldali alelnökének a kijelentése a lengyelek és magyarok kiéheztetéséről. Egy ilyen mondat után a minimum a lemondás lenne – tette hozzá. A jogállamisági jelentésben olyan ügyek kerültek elő, amiket a magyar kormány már régen lezárt. Völner Pál felidézte azt is, hogy más európai országban is komoly jogállamisági problémák vannak, többek között a bírók kinevezésével kapcsolatban.

A baloldal mindig megbukik az álhírekkel

Bértámogatás, hitelmoratórium, beruházás-ösztönző támogatásokkal segítette a kormány a vállalkozásokat – így reagált Dömötör Csaba Vadai Ágnes (DK) felszólalására, aki szerint a kormánypárti képviselők munkakerülők. Ha valaki munkakerülő itt a házban, akkor az önök főnökét kéne erről megkérdezni, mert néha beér ide, néha meg nem – tette hozzá. Dömötör Csaba a felhívta a figyelmet arra is, hogy a DK álhíreket terjeszt az egészségügyről.

Mára olyan nagy a baloldali álhír-osztály, hogy egy újabb emeletet lehetne berendezni, de ezekkel az álhírekkel mindig megbuknak

– mondta Dömötör. Az egész ország nem számíthat semmilyen segítségre a járvány második hullámában a baloldalra – mondta az államtitkár. Nemcsak az orvosi, hanem az ápolói bérek is növekednek – tette hozzá. Az államtitkár szólt arról is, hogy a baloldali kormány idején tízezereket tettek az utcára, és kórházakat zártak be.

Nem segíti a munahelyteremtést az alapjövedelem

Arról érdemes beszélni, hogyan lehet újabb munkahelyeket teremteni, és növelni a béreket – így reagált Dömötör Csaba Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) alapjövedelmet propagáló felszólalására. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szólt arról is, hogy a kormányzat nemcsak a hitelmoratóriummal, a beruházás-ösztönző támogatásokkal, hanem bérelemésekkel is segíti az emberek megélhetését.

A Párbeszéd a segélyezésre teszi a hangsúlyt, és nem a munkára. Nem növelte a foglalkoztatottságot az alapjövedelem Finnországban, és az adófizetőknek kellett összedobni rá a pénzt

– mondta Dömötör. Az államtitkár szerint a Párbeszéd is tudja, hogy nem ösztönöz munkavégzésre az alapjövedelem. Fontos lenne azt is megmondani, hogy kitől venne el pénzt a Párbeszéd, hogy megvalósuljon az alapjövedelem – zárta szavait Dömötör.

Az elmúlt években jelentősen emelkedett a szociális ágazatban dolgozók keresete – így reagált Rétvári Bence Ungár Péter (LMP) felszólalására. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint évről-évre tízmilliárd forintokkal emelkedett a bérkeret, míg idén is volt 14 százalékos emelés.

Lehet, hogy visszaesés van a világ minden gazdaságában, de ennek ellenére ezt a 14 százalékos béremelést biztosítani fogja a kabinet – tette hozzá.

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában