Államfőválasztás

2018.01.27. 17:21

Milos Zeman marad a Cseh Köztársaság elnöke

A jelenlegi államfő szombaton megvédte bársonyszékét, és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke. 

A választások második, döntő fordulójában leadott voksok összeszámlálása alapján Milos Zeman támogatottsága 51,5 százalékos, Jirí Drahosé pedig 48,5 százalékos volt.

A végeredmény szerint a konkrét szavazatkülönbség mintegy 160 ezer voks a jelenlegi elnök javára. Zemanra több mint 2,8 millió, Drahosra pedig több mint 2,6 millió polgár szavazott. A jelenlegi államfő most mintegy 100 ezer szavazattal kapott többet, mint 2013-ban. A választási győzelemhez a második fordulóban a szavazatok egyszerű többségének a megszerzése kellett.

„A szoros győzelem értékesebb, mint az egyértelmű győzelem” – jelentette ki az eredményhirdetés után Milos Zeman, aki köszönetet mondott a választóknak a támogatásukért.

Leszögezte: a következő megbízatási időszakában szeretne „alázatosabb, kevésbé magabiztos és arrogáns lenni, és nagyobb tiszteletet tanúsítani mások véleménye iránt”.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy tekintettel újraválasztására, több időt ad Andrej Babisnak a második kormányalakítási kísérletére, és csak azután nevezi ki újra kormányfőnek, miután a képviselőházban sikerül biztosítania új kormánya számára a többséget.

Jirí Drahos nyilatkozatában elismerte vereségét, és gratulált a győztesnek.

A választási részvétel meghaladta a 66,5 százalékot, ami magasnak tekinthető. A két hete lezajlott első fordulóban, ahol még kilenc jelölt közül lehetett választani, Zeman és Drahos kapták a legtöbb szavazatot, a részvételi arány nem egészen 62 százalékos volt. Öt éve, 2013-ban a második fordulóban a szavazók kevesebb mint 60 százaléka járult az urnákhoz.

Milos Zeman mostani mandátuma március 8-án jár le. Az újraválasztott köztársasági elnök hivatali beiktatására várhatóan március 9-én kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában