merénylet

2018.03.22. 16:45

Meghalt az a férfi, aki megpróbálta megölni a palesztin kormányfőt

Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit csütörtökön vettek őrizetbe a palesztin hatóságok a Gázai övezetben annak gyanújával, hogy ő kísérelte meg a múlt héten meggyilkolni Rámi Hamdalláh palesztin kormányfőt.

Elfogásakor tűzharc tört ki, melyben a Hamász biztonsági erőinek két tagja is meghalt.

A gyanúsított személyazonosságáról egyelőre nem közöltek részleteket. Az akcióban egy másik fegyveres is meghalt.

Március 13-án robbant pokolgép a Gázai övezetbe látogató palesztin miniszterelnök konvoja mellett. Többen könnyebben megsebesültek, de Rámi Hamdalláhnak nem esett bántódása. A palesztin kormányfő a két legnagyobb palesztin politikai frakció, a Ciszjordániát irányító, mérsékeltnek tekintett Fatah és a Gázai övezetet kormányzó radikális iszlamista Hamász megbékélési folyamatának jegyében látogatott a Gázai övezetbe.

Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn a Hamászt tette felelőssé a merényletkísérletért. Konkrét bizonyítékkal ugyan nem állt elő, de kijelentette, nem bízik abban, hogy a Hamász tisztességgel ki fogja vizsgálni az ügyet.

A robbantás elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett. Az AFP francia hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a pokolgépet radikális szalafisták hozhatták működésbe a palesztin kormányfő konvoja mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában