Járvány

2020.02.02. 16:46

Megérkeztek Franciaországba a Vuhanból elhozott magyarok

Mindannyian tünetmentesek, még ma hazahozzák őket.

Phenjan, 2020. február 1. Védõöltözetet viselõ hatósági személy fertõtlenítõt permetez a phenjani repülõtéren 2020. február 1-jén. Az új koronavírus eddig csaknem 12 embert fertõzött meg Kínában, a halottak száma pedig elérte a 259-et Kínában, valamint szórványos eseteket jelentettek több mint 20 országból. MTI/AP/Dzson Csol Dzsin

Forrás: MTI / AP / Dzson Csol Dzsin

Fotó: Dzson Csol Dzsin

Tünetmentesek azok a magyarok, akik elhagyták Vuhant – nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap délután telefonon.

Menczer Tamás elmondta: nem sokkal fél 3 után megérkezett Franciaországba az a repülő, amely mások mellett azt a hét magyar állampolgárt is hozta, akik úgy döntöttek, hogy szeretnének hazatérni a lezárt kínai tartományból.

A hét magyar közül öten voltak Vuhanban, ketten másik városban. A nehéz közlekedés ellenére mindannyian időben odaértek a találkozási ponthoz, ahonnan elvitték őket a repülőtérre. Még indulás előtt két – kínaiak és franciák által végzett – orvosi vizsgálaton is átestek.

Ennek eredménye szerint mindegyik magyar jól van. A leszállás után sincsenek tüneteik, fáradtak, de jól vannak.

A magyarokat a Magyar Honvédség repülője hozza Budapestre még vasárnap, valószínűleg késő este érkeznek meg. Az országos tisztifőorvos és az egészségügyi kormányzat irányítása mellett a mentőszolgálat fogadja őket, és a budapesti Szent László Kórházban lesznek elkülönítve megfigyelés alatt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még vasárnap jegyzékben fejezi ki köszönetét Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszternek a magyar állampolgároknak nyújtott segítségért – közölte Menczer Tamás.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.

A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában a legutóbbi, vasárnapi összesítések szerint több mint 13 ezer ember fertőződött meg, és 300-nál is többen meghaltak.

A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül egyelőre csak a Fülöp-szigeteken szedett, ott egy kínai állampolgár halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában