Kiszivárogtatás

2019.02.05. 11:56

Megdöbbentő levélben mondott le a Momentum pénzügyi vezetője

A Momentum több mint félmilliárdot költött a kampányra, ebből nagyjából 104 millió forintot nem tudnak igazolni.

„Az elmúlt napok történései sajnos meggyőztek, hogy a Momentum vezetése nem érett egy teljes pénzügyi átvilágítására, a közelmúltban elkövetett hibákkal való szembenézésre és azok kijavítására” – ez olvasható abban a belső levélben, amelyben Győrffy Zoltán, a Momentum Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának volt elnöke bejelentette távozását a pártvezetésnek, és amelyet a Figyelő szerzett meg. A folyamatos szivárogtatások miatt kiújultak a párton belüli csatározások, Fekete-Győrék pedig lázasan keresik a szivárogtatót – olvasható az Origo hírösszefoglalójában.

Pár napja rendesen áll a bál a Momentumban, miután a Figyelő pártbeli források alapján megírta, hogy az állami támogatásokat nem a pártérdek, hanem különböző családi és baráti érdekek mentén költhette el a Momentum

- írja az Origo.

Az eset azért is volt különösen kínos, mert a múlt hónapban az Állami Számvevőszék közleményben tudatta, Fekete-Győrék nem tudnak érdemben elszámolni a kampányköltéseikkel.

A Momentum több mint félmilliárdot költött a kampányra, ebből nagyjából 104 millió forintot nem tudnak igazolni.

A szivárogtatások következtében ismét kiújultak a párton belüli politikai csatározások, a pártvezetés pedig lázasan keresi és fenyegeti a szivárogtatót. Szintén a Figyelőnél landolt a hír, hogy a napokban lemondott Győrffy Zoltán, a párt Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának elnöke, arra hivatkozva, hogy nem bírta tovább. A Figyelő most nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyben a pénzügyi vezető bejelentette távozását a tisztségből. Ennek legfontosabb eleme, hogy

Győrffy szerint a Momentum vezetése nem érett egy teljes pénzügyi átvilágításra.

Itt a teljes levél:

Kedves András,

szeretném bejelenteni döntésemet, miszerint azonnali hatállyal lemondok a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságbeli tagságomról. Az elmúlt napok történései sajnos meggyőztek, hogy a Momentum vezetése nem érett egy teljes pénzügyi átvilágítására, a közelmúltban elkövetett hibákkal való szembenézésre és azok kijavítására.

Ezen kívül úgy érzem, a PEB teljesen független és eredményes működésének feltételei nem adottak pillanatnyilag. Szeretném leszögezni, hogy a Figyelő felé történt szivárogtatás, amellyel hírbe hoztak, nem hozzám kötődik, mivel az ott megjelent információ több mint fele számomra is ismeretlen volt, viszont arra büszke vagyok, hogy egyik beszállítónk tulajdonosi köréhez legalább a sajtóval egyidőben jutottam el a kisebb-nagyobb késéssel történő adatszolgáltatás és némely dokumentum elérhetetlensége ellenére is. A PEB ma esti, illetve holnapi közleményében szeretném az aláírás módosítását kérni a PEB megmaradó két tagjára, mivel azzal nem tudok teljes mértékben azonosulni. Szeretném megköszönni a Küldöttgyűlésnek az eddigi bizalmat, és igény esetén természetesen készen állok beszámolni eddigi munkámról.

Üdvözlettel,

Győrffy Zoltán

A levelet a Figyelő információi szerint a Momentum teljes elnöksége megkapta, így Fekete-Győr András elnök, és Cseh Katalin is. Utóbbi azért pikáns, mert a családjához köthető vállalkozás is jócskán részesült megrendelésben a Momentumtól a kampány idején.

A Momentum egyelőre nem reagált a történtekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában