Ország-világ

2020.09.24. 11:00

Operatív Törzs: a cél az, hogy minél kevesebb időt töltsünk el zsúfolt helyen (videó)

Ismeretlen egészségi állapotú emberek zárt térben együtt tartózkodása veszélyes lehet.

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszél a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs utolsó alkalommal megtartott online sajtótájékoztatóján 2020. június 17-én.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az operatív törzs tájékoztatóján Lakatos Tibor rendőr dandártábornok a csütörtöki, Budapesten megrendezendő Szuperkupa-döntővel kapcsolatos intézkedésekről számolt be – írja tudósításában a Magyar Nemzet.

Elmondta, legtöbben a magyar szurkolók lesznek, de kevés spanyol és német szurkoló is jelen lesz.

A külföldiek belépéshez két, öt napon belül elvégzett negatív eredményű PCR-teszt kell, vagy egy, ami három napnál nem régebben készült, és 72 órán belül el kell hagyniuk az országot.

A játékosok és a csapatok stábjai is csak negatív teszttel érkezhetnek, és lesz kijelölt rendőrségi kapcsolattartójuk is. A nézőtéren a nézők közt meghatározott számú helyet ki kell hagyni, és csak az egy háztartásban élők, illetve az egy közösségből érkezők ülhetnek egymás mellé. Közölte azt is, hogy már a beléptetésnél maszkot kell viselni, és megfelelő létszámú egészségügyi személyzet végez majd ellenőrzést a kapuknál, aki pedig tüneteket mutat, azt elkülönítik. Nagy számú mentőautó is a helyszínen lesz.

Lakatos Tibor úgy tájékoztatott: mind a Németországból, mind a Spanyolországból érkező szurkolókat együtt tartja a rendőrség.

Az élő közvetítést itt tudja megtekinteni:

Müller Cecília országos tisztofőorvos a számok ismertetésével kezdte sajtótájékoztatóját: az elmúlt 24 órában 750 fővel emelkedett a pozitív személyek száma. 7 honfitársunk elhunyt, van köztük egy fiatal, 40 éves férfi. A legidősebb elhunyt 81 éves. Nagyon kevés olyan beteg van, de előfordult ilyen, hogy fiataloknál súlyos lefolyású volt a betegség annak ellenére, hogy nem volt alapbetegsége.

Az összes pozitív esetszám 21 ezer 200 – mondta az országos tisztifőorvos. Hozzátette: 4818-an már meggyógyultak. Az új fertőzöttek napi, átlagos száma 800-1000 között mozog az elmúlt hetekben, azaz stagnál. Kórházban jelenleg 549 főt kezelnek, 32-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy a biztonsági, hiégénés szabályok átgondoltak, szigorúan betartandóak. Ahol nem tartható a másfél méteres távolság, ott feltétlenül viseljünk maszkot – emelte ki a tisztifőorvos. Elmondta: a maszkviselés sokaknál ma már automatizmussá vált.

Az országos tiszti főorvos közölte, a PCR-teszt a vírus örökítőanyagának kimutatására szolgál, ezért vesznek két helyről (orr és garat) mintát. Hozzátette, a PCR-teszteket használja az egész világ arra, hogy valakinek az aktuális állapotát meg lehessen állapítani.

Ez mindenki számára ingyenes, akinek az orvos vagy a hatóság javasolja, mert közérdek, hogy izolálják a betegeket és megakadályozzák a terjedést.

Müller Cecília elmondta, a 650 ezernél is több elvégzett vizsgálat döntő többsége ingyenes volt, csak a külföldről hazatérőknek kell fizetnie érte. A tesztek hatósági áráról úgy fogalmazott, az volt a cél, hogy ne rugaszkodjanak el a valóságtól az önköltséges tesztárak.

– Hangsúlyozni szeretném, hogy nem mindenkinél kell elvégezni a vizsgálatokat – mondta a PCR-tesztekkel kapcsolatban Müller Cecília. Hozzátette: látjuk, hogy egy enyhén zajló betegség esetében nem is mindig találunk kiegyenlítődő pozitivitást, azaz az egyik teszt pozitív, a másik negatív. – Vagyis nem feltétlenül fertőző ebben az állapotban – összegzett Müller.

Az országos tisztifőorvos kifejtette:

aki három napja tünetmentes és a tünetek megjelenése óta legalább 10 nap eltelt, annak fel lehet oldani az elkülönítését.

– Ha valaki pozitív, a kórházi ápolása alatt pedig kedvezően alakul az egészségi állapota, akkor annyi időt kell már csak otthon tartózkodni, ami a teljes időtartamot számolva 10 napot kitesz – mondta Müller. Kiemelte: a laboratóriumokban elegendő mennyiségű reagens van, nagy a vizsgálati igény, rendelkezésre áll minden járványügyi vizsgálathoz a szükséges kapacitás.

Újságírói kérdésre Müller Cecília beszélt arról is, hogy az olthatóságról mindig az oltó orvos dönt, de a veszélyeztetett csoportokba tartozók mindenképpen oltassák be magukat influenza ellen.

Közölte azt is, hogy

a második hullámban főként a fiatalabb, 20-29 éves és közép korosztály az érintett, de más korcsoportokban is vannak fertőzöttek.

Az óvodapedagógusokat arra kérte, hogy ne hanyagolják el a kicsik fogmosását, ez nem jelent veszélyt.

A házilag készített vagy textil maszkok ajánlott anyagával kapcsolatos újságírói kérdésre Müller Cecília úgy válaszolt: a maszkok anyagát az határozza meg, hogy hogyan lehet jól kezelni, fertőtleníteni. Az egyszer használatos orvosi maszkokat valóban csak egyszer szabad használni. Az elhasznált, elpiszkolódott maszkokat ki kell dobni.

Textilből jól lehet maszkot készíteni, mert az anyagot 60 fok felett lehet mosni. Ezeket a textilmaszkokat is érdemes egy használat után kimosni.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília kiemelte: ha egy szülő bizonytalan abban, hogy gyermeke csak enyhe megfázást, vagy esetleg a Covid-19-et kapta el, akkor forduljon a gyermekorvoshoz, aki elvégzi a megfelelő vizsgálatokat.

A vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartásával kapcsolatban az országos tisztifőorvos kiemelte: a cél az, hogy minél kevesebb időt töltsünk el zsúfolt helyeken. Számos ország gyakorlatának megfelelően itthon 11 órakor bezárnak a helyek. Ez a döntés arról szól, hogy ismeretlen egészségi állapotú emberek tartózkodnak zárt térben, ami veszélyes lehet.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője úgy fogalmazott: a rendőrség az osztrák-magyar határon is végez ellenőrzést, és csak azokat engedik be, akik erre jogosultak.

Közölte azt is, hogy

tapasztalataik szerint az állampolgárok nagy fegyelmezettséggel tartják be a szabályokat, de a hatóság folyamatosan végez ellenőrzéseket.

Elmondta azt is, hogy a betegségen hat hónapon belül túlesett személy, az erről szóló igazolás birtokában, azaz egy PCR- teszttel, amely bizonyítja, hogy kigyógyult, beléphet az ország területére.

Borítókép: Müller Cecília országos tisztifőorvos beszél a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. június 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában