Trianon 100

2020.06.05. 19:56

Kövér László: soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon!

Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy „soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”.

Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy „soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”. Kövér László ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén.

A házelnök Jankovics Marcell Trianon című tárlatának megnyitóján, a Pesti Vigadóban tartott eseményen kiemelte: 1990 után harminc évvel a felénél jár az ország annak a mentalitásváltásnak, amely a tanuljunk meg kicsik lenni helyett a „tanuljunk meg önmagunk lenni, és a merjünk nagyot álmodni gondolatát teszi a közösségi cselekvés vezérfonalává”.

„Hálásak vagyunk Jankovics Marcellnek, hogy megrajzolta nekünk a nehezen elmondhatót, és Az ember tragédiája után megjelenítette számunkra képekben a magyar ember tragédiáját is, amelybe a korábban megjelent könyv után e kiállításon is betekintést nyerhetünk” – mondta az Országgyűlés elnöke.

Kövér László beszédében hangsúlyozta: az elmúlt száz esztendőből 55 éven keresztül nemzetellenes vagy a nemzet iránt közömbös politika gyakorolta a főhatalmat Magyarországon, csak 45 esztendő adatott eddig a nemzeti politikának, hogy kormányzati eszközökkel éljen. Hozzátette: Trianon óta nemcsak a nemzet egyharmada van kisebbségben a külhonban, hanem Magyarországon még mindig kisebbségben van a nemzeti politika is.

„A nemzet történelmi emelkedése vagy zuhanása mindig a szellemiekben kezdődik, a politikában folytatódik, és legvégül mindig egyértelműen a honvédelemben teljesedik ki, mindig fehéren vagy feketén, mindig mellébeszélés nélkül” – szögezte le az Országgyűlés elnöke.

A politikus kitért arra, hogy a magyarság történelmében többször szenvedett elkerülhetőnek látszó, mégis tragikus következményekkel járó vereségeket – Muhi, Mohács, Majtény, Világos -, de ezen helyzetekben korábban soha nem volt olyan cselekvésképtelen állapotban, mint Trianon küszöbén, 1918 őszétől 1919 őszéig. Mint mondta, erre az időszakra teljesedett ki a magyar önvédelmi képesség szétzilálása.

„Ilyen körülmények között szakadt elődeink nyakába az első világháború, Károlyi és páholytársai elévülhetetlen haza- és nemzetárulása, utánuk pedig a bolsevik terrorbanda tobzódása” – fogalmazott.

Kövér László azt mondta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nemcsak tagjainak művészeti önmegvalósításához biztosít keretet, hanem arra is hivatott, hogy a 21. századi magyar szellemi önvédelem egyik bástyája legyen.

A Kossuth-díjas grafikusművész, filmrendező Jankovics Marcell Trianon című kiállítása a tavalyi székesfehérvári bemutató után most Budapesten is több száz grafika segítségével 1526-tól tekinti át a magyar történelemnek a trianoni békeszerződésig vezető eseményeit, a jelenre gyakorolt hatását.

„Mi magyarok mindig kilógtunk a sorból, most remélem, végre felfelé lógunk ki” – mondta az eseményen Jankovics Marcell.

Vashegyi György, az MMA elnöke hangsúlyozta: a művész a karikatúra könyörtelen, görbe tükrét használja fel a kiállításon, hogy bemutasson mindent, ami a tragikus eseményekhez vezetett vagy abból fakad.

„Az elbizakodottságból kritikával, az önsajnálatból iróniával segít minket továbblépni” – tette hozzá.

Tóth Norbert, a kiállítás kurátora azt mondta, a tárlat arról a közös hazáról szól, amelyért évezreden át vérét adta e soknyelvű nemzet, „hogy védelmezze a keresztény hitet és műveltséget”.

Az egyelőre online látható tárlat július 26-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában