Járvány

2020.04.07. 18:39

Kovács Zoltán: továbbra is kellő időben, kellő intézkedéseket hozunk (videó)

Az államtitkár szerint a járványhelyzet kezdete óta ehhez tartja magát a kormány és ez így marad a jövőben is.

Kovács Zoltán videoüzenetében arról beszélt, a kormány a koronavírus-járvány kezdete, illetve magyarországi megjelenése óta következetesen tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy kellő időben, kellő intézkedésekkel igyekszik gátat szabni a vírus terjedésének.

Hozzátette: igaz ez az egészségügyi védekezésre, azokra a kijárást korlátozó intézkedésekre, amelyek a mai napig életben vannak és azokra a gazdasági intézkedésekre is, amelyeket rögtön a vírus azonosításakor és magyarországi megjelenésekor hoztak. Megjegyezte: az Orbán Viktor miniszterelnök által a napokban bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések a második fázist jelentik ebben.

Kellő időben, kellő intézkedéseket hozunk, hogy a lehető legkisebb kár érje az egészségügyben a magyar emberek egészségét, a gazdaságban pedig azokat a munkahelyeket, vállalkozásokat, amelyeknek talpon kell maradniuk, helyt kell állniuk a vírus által okozott globális és európai helyzetben is – szögezte le.

Kovács Zoltán hozzátette: ez az elv „töretlenül velünk marad a következő napokban, hetekben is”. Jelezte: ezek mentén fogják az intézkedéseket meghozni, és ezek mentén hajtják végre a kormány gazdaságvédelmi akciótervének elemeit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában