Önkormányzati választások

2019.08.25. 12:44

Kósa Lajos: építkezés és gyűlölködés közül választunk októberben

Míg a kormánypártok építkezést és fejlődést kínálnak, az ellenzék békétlenséget ajánl a választópolgároknak, akiknek e két lehetőség között kell dönteniük az októberi önkormányzati voksoláson – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke, aki komoly indulatokra és hazugságokra számít az ellenzéki pártoktól a kampányidőszakban.

Budapest, 2019. július 30. Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelõs kampányfõnöke érkezik az önkormányzati választásokról tartott sajtótájékoztatójára, a Fidesz Lendvay utcai székházában 2019. július 30-án. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A cikkben Kósa Lajos úgy vélekedett, hogy sok dezinformációs kísérlet várható az ellenzéki pártok részéről.

Azt mondta, nem lehet előre kiszámítani, mely témákat erőltetik majd az ellenfeleik, „hiszen eddig is összevissza beszéltek és helyezkedtek”.

A kampányfőnök szerint az ellenzék üzeneteiben az a közös vonulat, hogy „váltsuk le Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-kormányt”. Ez azonban az önkormányzati választásokra nem megfelelő, hiszen a voksoláson nem születhet olyan eredmény, amely a kormány státusát érintené, mert helyhatósági választásokról van szó – emelte ki.

Kósa Lajos azt hangoztatta, hogy ők építkezni akarnak.

Szépítenék és jobbá tennék a magyarországi településeket annak a programnak megfelelően, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hirdetett meg, amikor azt mondta, hogy 2030-ra a magyar életszínvonal érje utol az európai uniós élvonalét. Ehhez összefogásra van szükség: szövetséget kell kötni a választókkal

- tette hozzá, majd közölte: azt üzenik az állampolgároknak, hogy

„ne adják a településük irányítását a Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció vezette ellenzék kezébe, mert azon az oldalon békétlenség van, háború és folyamatos gyűlölködés”.

A kampányfőnök jelezte, hogy mintegy 3200 önkormányzat van Magyarországon, és ők csaknem 1200 településen indítanak vagy támogatnak polgármesterjelöltet. A verseny sok helyütt szoros lehet, de számtalan településen fölényes győzelmet arathatnak – vélekedett.

Arra biztatják a választókat, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák a szavazatukkal – közölte Kósa Lajos, megjegyezve: nyolcmillióan élnek olyan településen, ahol fideszes jelöltre lehet voksolni, amivel toronymagasan ők kínálják „a legtöbb lehetőséget”.

Az ellenzéki összefogást a gyűlölet tartja össze, „és ez meg is látszik rajta” – jelentette ki. Ez „nem valódi együttműködés, hanem békétlenkedő, reménytelen és sikertelenségre ítélt politikai erőknek valamiféle kooperációja”

- hangoztatta.

A kampányfőnök azt mondta, fel vannak rá készülve, hogy

sok helyen az ellenzék taktikája az lesz: magát „függetlennek valló és konzervatívnak feltüntetni próbáló” jelölt mögé áll be.

Úgy vélekedett, nem kell mást tenni, mint felkeresni a választók mindegyikét, és figyelmeztetni őket erre.

Hozzáfűzte, hogy az önkormányzati választásokon a helyi lakosok legtöbbször személyesen ismerik a jelölteket, tehát hiába indul el például egy MSZP-s civilként, az emberek pontosan tudják róla, hogy kicsoda.

„Helyben aztán végképp nem szabad a választópolgárokat lebecsülni”

- jelentette ki Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek.

Borítókép: Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke érkezik az önkormányzati választásokról tartott sajtótájékoztatójára, a Fidesz Lendvay utcai székházában 2019. július 30-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában