betelt a pohár

2019.12.10. 13:06

Korrupció miatt elítélték Algéria két egykori miniszterelnökét

A tüntetések nem csitultak, sokan azt követelik, hogy a választást csak a teljes politikai elit távozása és a politikai rendszer reformja után tartsák meg.

Korrupció vádjával börtönbüntetésre ítélte kedden az algériai bíróság az ország két korábbi miniszterelnökét, Ahmed Ujahját és Abdel-Málik Szellált.

Ujahja a 15 év börtönbüntetés mellett 16 ezer dolláros (csaknem 5 millió forint), Szellál pedig 12 év börtönbüntetés mellé 8 ezer dolláros (körülbelül 2 millió forint) pénzbírságot is kapott.

Mindketten Abdelaziz Buteflika államfő ideje alatt töltötték be a miniszterelnöki tisztséget.

Algériában februárban kezdődtek tömeges tiltakozások, az után, hogy az országot 1999 óta irányító, 82 éves Buteflika bejelentette indulási szándékát az eredetileg április 18-ra kiírt elnökválasztáson ötödik elnöki mandátumáért. A megmozdulások hatására március elején visszalépett, és elhalasztotta az elnökválasztást, később pedig, április 2-án a hadsereg nyomására lemondott hivataláról.

A tiltakozók azóta többször világossá tették: az algériai kormánypárt, katonatisztek, üzletemberek, szakszervezetek és az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, „idejétmúlt és átláthatatlan” politikai apparátus teljes eltávolítását akarják.

Az országban – miután többször elhalasztották – december 12-én tartanak elnökválasztást, ugyanakkor a tüntetések nem csitultak, sokan azt követelik, hogy a választást csak a teljes politikai elit távozása és a politikai rendszer reformja után tartsák meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában