Líbiai helyzet

2018.01.24. 06:24

Két pokolgépes merényletet követtek el Bengáziban, sokan meghaltak

Kórházi források szerint a robbantásokban legalább 22-en meghaltak, a sebesültek száma pedig eléri a harmincat.

Először a tengerparti nagyváros egyik keleti negyedében, egy mecsetnél röpítettek levegőbe egy robbanóanyaggal megpakolt gépkocsit, amikor éppen a hívők jöttek ki az épületből. Néhány perccel később, amikor már a helyszínen voltak a rendőrök és a mentőautók, az utca túloldalán felrobbant még egy parkoló jármű.

Az áldozatok között vannak civilek és biztonságiak egyaránt. A helyi média híradásai szerint életét vesztette Ahmend Ali al-Fejturi, az ország keleti részét irányító, Halifa Haftár tábornok parancsnoksága alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg nyomozóhivatalának a főnöke. Megsebesült továbbá Mahdi al-Fellah tábornok, a hírszerző szolgálat egyik vezetője.

Egyelőre senki sem vállalta magára a merényletek elkövetését.

A fővárostól, Tripolitól mintegy ezer kilométerre keletre fekvő Bengázi volt a 2011 februárjában kitört líbiai forradalom bölcsője. Moammer Kadhafi elnök megbuktatása és megölése után az ország káoszba süllyedt, amelyből azóta sem tudott kikászálódni. Az észak-afrikai országnak jelenleg két kormánya és parlamentje van.

Bengázi 2014-től egészen a tavalyi év közepéig súlyos harcok színhelye volt, a Haftár tábornokhoz hű katonák harcoltak különböző fegyveres csoportok ellen. Haftár július elején bejelentette, hogy győzött, bár elszigetelt összetűzések ezután is előfordultak a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában