határon túli magyarság

2018.09.29. 08:39

Az RMDSZ bírósághoz fordul a MOGYE ügyében

Kelemen Hunor a jogi lépéseken túl azt is tervezi, hogy tárgyalást kezdeményeznek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetésével.

Szakmaiatlan és politikailag káros döntés volt a végül magyar nyomásra visszavont, a román nyelv oktatásáról szóló rendelet, amely mögött nem volt kormányzati szándék és politikai akarat – nyilatkozta az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A politikus azt is közölte: közigazgatási bíróságon támadják meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) kapcsán meghozott, egyetemegyesítésről szóló kormányhatározatot.

Kelemen Hunor kifejtette: Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökkel egyeztetett a román nyelv oktatásáról szóló rendeletről, aki egyetértett vele. Valentin Popa oktatási miniszter ugyanakkor nem volt hajlandó lépni a kérdésben.

„Látszott, hogy ez egy egyszemélyes történet, egy ámokfutás”

- mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy Popa végül beadta lemondását.

Az RMDSZ elnöke Valentin Popa kapcsán elmondta: a volt oktatási miniszter rászolgált a bizalmatlanságra, ugyanis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel (MOGYE) kapcsolatos döntést is úgy hozta meg, hogy nem konzultált, nem kérte ki az RMDSZ véleményét, nem hagyott időt a tárgyalásra. Kelemen Hunor véleménye szerint nem elfogadható, hogy így járjon el egy miniszter a magyar közösséget érintő ügyben, ezért követelték a miniszter lemondását.

Mint arról portálunk is beszámolt, Popa kezdeményezésére a kormány olyan határozatot fogadott el, amely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.

Azon kérdésre, hogy Valentin Popa távozásával számítanak-e pozitív fordulatra a MOGYE ügyében, az RMDSZ-elnök azt mondta:

közigazgatási bíróságon támadják meg az egyetemegyesítésről szóló kormányhatározatot és az egyetem szenátusának döntését.

Emellett pedig megpróbálnak tárgyalni az intézmény vezetésével.

A teljes beszélgetés:

Borítókép forrása: Youtube / ECHO TV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában