marad a helyén

2017.12.22. 19:06

Kártérítést követel Róma az elpusztult karácsonyfájáért

A 21 méter magas vörösfenyő már az ünnepek előtt elpusztult, ám a turisták máris felfedezték maguknak.

Belső vizsgálatot követően fog kártérítést követelni a város. „Amikor Val di Fiemmében kiválasztottuk a fenyőt Róma számára, nagyon szép és tömör volt. Valami a kivágásnál és a szállításnál sikerülhetett félre” – mondta Virginia Razzi, Róma polgármestere, aki kiemelte, hogy a fa január 6-ig, a karácsonyi ünnepkör zárásáig a helyén marad.

Az időközben Spelacchiónak – ütött-kopottnak – elnevezett karácsonyfának már saját Twitter-oldala is van, több ezer követővel. „Időközben mindenki megszerette Spelacchiót, ráadásul nagyobb problémák is léteznek, mint egy karácsonyfa” – tette hozzá a polgármester.

A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet korábban a római karácsonyfa azonnali eltávolítását követelte. „Ez a beteg fa a világ szégyenét hozza Róma városára” – írták közleményükben az elmúlt héten.

Pinuccia Montanari, a római önkormányzat környezetvédelmi tanácsosa azonban megvédte a fenyőfát, mondván „elegáns és egyszerű” és megfelel a legmagasabb környezetvédelmi előírásoknak.

Szégyenfából látványosság

A trentinói Magnifica Comunita di Fiemme nevű szövetség, amely a fenyőt Rómába szállította, tiltakozik az ellen, hogy szemétdombra kerüljön a fenyő. Stefano Cattoi, a helyi erdészeti hivatal munkatársa azt javasolja, hogy az elpusztult fenyő fájából kulcstartókat, szemüvegeket, tollakat és egyéb tárgyakat készítsenek.

Számos turista és római kíváncsi a szerencsétlenül járt fára, ágaira jókívánságokkal teleírt kártyákat aggatnak.

A fenyőfát az észak-olaszországi Val di Fiemme ajándékozta az olasz fővárosnak, Róma önkormányzata több mint 40 ezer eurót fizetett azért, hogy a fővárosba szállítsák és felállítsák.

Volt már ilyen

Nem ez az első karácsonyfa-fiaskó Rómában, Virginia Raggi polgármester már tavaly is heves bírálatokat kapott az akkori fenyőfa állapota miatt. Akkor az önkormányzat megadta magát a nyomásnak, és az utolsó pillanatban ünnepi ruhába öltöztette az „Olaszország legrondább karácsonyfájának tartott fenyőt”.

2011-ben Gianni Alemano akkori polgármesternek felállítása után néhány órával le kellett bontatnia azt az óriás fehér papírmasé karácsonyfát, amelyet a városlakók rossz ízlésűnek tartottak.

2015-ig Rómában két karácsonyfát állítottak fel, az egyiket a Piazza Venezián, a másikat a Colosseum előtt. Virginia Raggi azonban tavaly szakított a hagyománnyal és a takarékosság jegyében nem állíttatott fát a Colosseumnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában